Rendesen megtépte Zala megyét a vihar

Bazsó Bálint 2021-08-16 07:50:37
Jellemzően kidőlt fák, letört faágak miatt riasztották a tűzoltókat a vasárnap esti viharral összefüggésben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfő reggel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint országszerte több mint 150 esethez riasztották a tűzoltókat. A vihar a legtöbb munkát Zala megyében, azon belül is Zalaegerszegen adta, de Budapesten, Pest, Fejér és Nógrád megyében is többször riasztották a tűzoltókat. Többségében lakóházakra, garázsokra, utakra, elektromos vezetékekre dőlt veszélyes fákat kellett eltávolítaniuk a tűzoltóknak.

Érkező viharfelvők Alsórajk és Felsőrajk között.

Fotó: Bazsó Bálint Márton

Példaként említette, hogy Zalaegerszegen a Hét vezér utcában lakóházra, melléképületre, a Kodály Zoltán utcában pedig garázsokra dőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat. A Gasparich Márk utcában egy fa ága letört és egy személyautóra esett. Több helyen is elektromos vezetékekre dőltek a fák, elszakítva azokat. Emiatt este 27 Zala megyei településen mintegy 3 ezer szolgáltatónál szünetelt az áramellátás. Jelenleg még 4 településen csaknem kétszáz fogyasztónál nincs áram, a szolgáltató folyamatosan dolgozik az áramellátás helyreállításán.

Estére megérkezik a hidegfront, jön a felfrissülés

Hétfő estétől először a Dunántúlon, később keletebbre is várható zápor, zivatar. Kora délelőttig az ország északkeleti harmadában erősen felhős lesz az ég, ott több helyen zápor, zivatar is várható. Ez a felhőtömb a csapadékával együtt elhagyja az országot, és a nap nagy részében napos idő várható kevés felhővel.

Az erős szél néhány épületet is megrongált: Zalaegerszegen a Göcseji úton egy benzinkút előtetőjét bontotta meg a szél. Szintén Zalaegerszegen a Vizslaparki úton egy tízemeletes társasház bádogborítását tépte fel a szél. A Zala megyei Babosdöbrétén a Kő-hegy utcában egy cseréptetős nyitott garázs dőlt rá a bent parkoló két autóra.

Mindemellett két családi házba is villám csapott: Budapest XVII. kerületében a Gombosi utcában és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakolyban a Fenyves utcában is villám csapott az épületbe, ami miatt kigyulladt a tető. A tűzoltók mindkét égő házat eloltották, egyik esetnél sem sérült meg senki - tájékoztatott az OKF szóvivője.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint délutántól ismét országszerte várhatók heves zivatarok.

Szólj hozzá!

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.