Létrehozták a Vasi-Hegyhát Natúrparkot

Bazsó Bálint 2021-08-16 18:32:28
Létrehozták a szőlőhegyekre mint kiemelt tájértékekre szerveződő Vasi-Hegyhát Natúrparkot - jelentette be az agrárminiszter hétfőn Budapesten.

A tárca megkötötte az együttműködési megállapodást a 17. natúrpark munkaszervezetével - mondta Nagy István.

Magyarország területének mintegy tíz százalékát teszik ki a natúrparkok, amelyek elősegítik a fenntartható és értékőrző tájhasználatot, népszerűsítik a tájra jellemző helyi termékeket és szolgáltatásokat - tette hozzá.

A miniszter közölte: a natúrparkok elősegítik a fenntartható ökoturizmus terjedését, hozzájárulnak a természeti és kulturális értékek, hagyományok megismeréséhez és megőrzéséhez, valamint foglalkoznak a környezeti neveléssel és szemléletformálással is.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Magyarországon 2004 óta léteznek natúrparkok, eleinte szabályozások és támogatások nélkül működtek, majd 2014-ben a felelős tárca - az Agrárminisztérium elődje - a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Natúrpark Szövetség négyoldalú megállapodása lendített a folyamatokon - tette hozzá.

Nagy István kiemelte, hogy megalkották a natúrparki cím odaítélésével és visszavonásával kapcsolatos részletszabályokat rögzítő miniszteri rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a natúrpark név rangot is jelentsen. A rendelet szerint a natúrparkok kötelesek éves szakmai beszámolót készíteni, működési költségeikhez, rendezvényeikhez támogatásokat kaphatnak.

Pető Péter, a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke elmondta, hogy az országban 17 natúrpark működik, s ez 325 települést érint.

Estók János, a Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az 1896-ban alapított múzeum szinte szimbolizálja a Kárpát-medence vízrajzi, természetföldrajzi egységét, s ezáltal méltó helyszíne az első alkalommal rendezett natúrparki találkozónak.

A Magyar Natúrpark Szövetség legfőbb célkitűzése a magyar vidék természeti, tájképi és kulturális értékeinek megőrzése, bemutatása és gyarapítása.

A cikk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával készült.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.