Egy elszabadult vegyi anyag miatt kellett lezárni egy várost Texasban

Fehér Buda 2021-08-16 19:16:51
A helyieknek azt javasolták, még a légkondit is kapcsolják ki, hogy az anyag ne jusson be a lakásaikba.

Rémisztő üzenet érkezett vasárnap este a texasi La Porte város lakóinak telefonjára. A városban ugyanis elszabadult egy vegyi anyag, ami miatt le kellett zárni az egész települést. A helyihatóságok azt javasolták a lakóknak, hogy zárják be otthon az összes ablakukat, valamint kapcsolják ki még a légkondijukat is, nehogy bejusson az anyag a lakásaikba.

A lakók eközben csak annyit tudtak, hogy egy olyan anyag került a város levegőjébe, ami erősen irritálhatja a légutakat. Később aztán kiderült, hogy egy helyi gyárból szabadult ki akkora mennyiségő hidrogén-szulfid, hogy azt még a város utcáin is érezhették az emberek. A gáz halmazállapotó vegyületnek ugyanis záptojás szaga van, ha elég koncentrációban kerül az emberek szervezetébe, akkor kárt tehet a légutakban is, írja az Independent.

Fotó: Pixabay

A hatóságok azután riasztották a szakértőket, hogy a helyiek megérezték a záptojás szagot, ezután érkezett a riasztás a La Portéban lakók számára. A szakértők végül egy óra alatt felgöngyölítették a gáz eredetét, majd miután az anyag töménysége csökkenni kezdett, visszaengedték az embereket az utcára.

A helyi hatóságok szerint a lakók klímája még egy ideig bűzölöghet, viszont már nem juthat be a lakásba akkora mennyiség a hidrogén-szulfidból, hogy attól bárkinek is baja essen. Később végül az is kiderült, hogy a gáz egy tartálykocsiból szabadult ki, de azóta már megszüntették a veszély forrását.

Szólj hozzá!

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.

Visszavonul Ferencz Csaba

A szezon végével szögre akasztja cipőjét az Egis Körmend játékosa.