"Egy ismert autógyár győri üzeméből" akart injektorokat lopni egy férfi, nem sikerült neki

ugytudjuk.hu 2021-08-16 10:33:00
A kár így is hatalmas.

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a 42 éves férfi egy éjjeli időpontban felfeszítette egy ismert autógyár győri üzem alkatrésztárolójának plexi üvegét, majd három ládából összesen 75 db új injektort pakolt a hátizsákjába. Az injektorok ára egyenként 259 ezer 956 forint.

A biztonsági őr azonban megzavarta a férfit, aki a hátizsákját hátrahagyva távozott a helyszínről.

A sértett kára 19 millió 496 ezer 700 forint, ami azáltal keletkezett, hogy az elkövető az injektorokat a szabályos tárolási helyükről kiemelte. Azok ugyanis biztonsági okokból ezt követően már nem építhetők be.

Az ügyészség az elkövetőt jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérletével vádolja. Vele szemben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozást a vádlottal szemben a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fog hozni az ügyben.

Szólj hozzá!

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott három férfi Sopronnál

Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.

Éjszakai vasúti karbantartások lesznek a Győr–Hegyeshalom vonalon

Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.

Hétfőn hajnalban kizuhant egy diák, egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.