Ausztráliában több mint 1 millióra büntettek két nőt, amiért koronavírusosan ültek repülőre

Fehér Buda 2021-08-13 10:03:00
Hamis papírokkal szálltak fel, később viszont fennakadtak a rostán.

Nagyjából 5 ezer 500 ausztrál dollárra, azaz 1 millió 200 ezer forintra büntettek két ausztrál nőt, akik koronavírusosan ültek fel egy repülőre. A két nő Sydney-ből akart Melbourne-be jutni anélkül, hogy előtte ellenőriztették volna a papírjaikat. A két nőnek sikerült feljutnia a Qantas járatára, viszont Melbourne-ben már ellenőrizték őket, így derült ki hogy úgynevezett zöld zónás papírjaik voltak, miközben a lakhelyük alapján vörös zónába sorolták volna őket.

A hatóságok egyszerre karantén alá helyezték a két nőt, akik egy hotelszobába kerültek. A hamis papírokkal repülőket le is tesztelték, később pedig kiderült, hogy

koronavírussal megfertőződve ültek fel a gépre.

A két nő a Victoria államban kiszabható legnagyobb büntetést kaptak, amiért hamis papírokkal utaztak, Jeroen Weimar, a Victoria állambeli egészségügyi osztály egyik vezetője az eset után őgy fogalmazott, hogy el sem tudja képzelni, mit gondoltak az utazók, amikor felszálltak a gépre, írja az Independent.

Fotó: Suhyeon Choi/Unsplash

Az egészségügy most a járat mind a 46 utasával felvették a kapcsolatot, akik a mutatvány miatt két hetes karanténra és tesztelésre szorulnak. Ha a két nő nem ül fel a gépre, akkor karanténkötelezettség nélkül utazhattak volna a két ausztrál állam között.

Sydney-t és környékét jelenleg lezárták, miután a koronavírus újból megjelent az országban. Korábban az ausztrál kormány kemény kijárási korlátozásokkal és szigorú szabályozással teljesen meg tudta szüntetni a járványt az országban, ám a delta variáns megjelenésével újból bekerült a vírus Ausztráliába.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.