HIVATALOS - Guzmics Richárd hazatér a Haliba

Vágvölgyi Bálint 2021-08-12 13:01:00
A korábbi közönségkedvenc védő mellett Tóth-Gábor Kristóf és Monori Norbert is Szombathelyen folytatja.

A Szombathelyi Haladás csütörtök kora délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszatér a csapatba a korábbi közönségkedvenc válogatott védő, Guzmics Richárd. A szintén ex-Halista csatár, Tóth-Gábor Kristóf és Monori Norbert is Szombathelyen folytatja.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

A szombathelyi születésű Guzmics Richárd a Haliban nevelkedett, ahol 2005 és 2014 között 247 első és másodosztályú bajnokin játszott. 2014-ben eligazolt Szombathelyről, a lengyel Wisla Krakówban három szezont töltött, ezután megfordult Kínában és a szlovák Slovan Bratislava csapatában is. 2019. októberében visszatért Magyarországra, a Mezőkövesd Zsóry bejelentette szerződtetését. Kontraktusa a Slovannal december 31-én járt le, csak ezután léphetett pályára új csapatában. Idén áprilisban távozott a borsodi csapattól, nem éppen békés körülmények között. A 34 éves védő huszonnyolcszor szerepelt a válogatottban. Tagja, sőt kulcsjátékosa volt a 2016-os franciaországi Eb-re kijutott magyar csapatnak. Guzmics egy évre írt alá a Halihoz.

"Bízom benne, hogy a jelenlétemmel segíteni tudom a csapatot és ha fizikálisan utolérem magam, akkor a pályán is a csapat hasznára lehetek"

– mondta el a védő.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

Tóth-Gábor Kristóf az Illés Akadémián nevelkedett. A Szombathelyi Haladásban a 2019/20-as szezonban 14 meccsen 6 gólt szerzett az NB II-es bajnokságban. 2020 nyarán a Budapest Honvédhoz igazolt, ahol nem tudott megragadni, egy fél szezont Kazincbarcikán töltött. A fiatal csatár kölcsönben, a bajnokság végéig a zöld-fehéreket erősíti tovább.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

Monori Norbert a Fehérvár második számú csapatában mutatkozhatott a felnőttek között, ezután több megyei csapatnál is játszott. A 2019–2020-as szezonban Zsámbékra igazolt, onnan érkezett Szombathelyre, ahol két éves szerződést írt alá. A 22 éves csatár az elmúlt két idényben 102 gólt szerzett összesen.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

A sajtótájékoztatón egy távozót is bejelentett Séllei Árpád ügyvezető; Dragóner Filippel a mai nap közös megegyezéssel szerződést bontottak.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.