Nincs karácsony Kevin nélkül címmel is adnak filmzenei estet a győri filharmonikusok

Nagy Donát 2021-08-10 15:47:13
Igaz, azt majd csak decemberben. Meghirdette új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar.

A tavalyi évad szlogenjével, Megtartva címmel indul a 2021/2022-es évad a Győri Filharmonikus Zenekarnál, amelynek vezetése a kedden Győrben tartott évadhirdető sajtótájékoztatón bemutatta a társulat vezető karmesterét és rezidens zeneszerzőjét is.

Fűke Géza, a zenekar igazgatója elmondta, hogy a koronavírus-járvány "felülírta" a terveiket, de úgy döntöttek, hogy az előző évad címe mellett maradnak, hiszen a Megtartva szlogen egyebek mellett utal a közönség, a koncertek, a bérletstruktúra és a színvonal megtartására is.

A sajtótájékoztatón bemutatta a zenekar új vezető karmesterét, Rajna Martint, aki az év eleje óta tölti be a posztot. A 25 éves dirigenssel - aki három évvel ezelőtt asszisztens karmesterként dolgozott Győrben - három évre szóló megállapodást kötöttek - fűzte hozzá.

Rajna Martin elmondta, hogy több hosszú távú terve is van a zenekarral, egyebek mellett egy olyan lemez kiadása 2024-ben, amelyre azokat az Anton Bruckner-műveket gyűjtik össze, amelyeket Richter János mutatott be elsőként a világon. Hozzátette, hogy szeretné szélesíteni a zenekar repertoárját nagyzenekari romantikus, olasz és francia barokk darabokkal.

Fűke Géza hangsúlyozta, hogy tudatos döntéssel vonják be a fiatal generációt a zenekar munkájába, így jutottak el a győri születésű, Junior Prima és Artisjus-díjas, 30 éves zeneszerzőhöz, Balogh Mátéhoz, akinek - a zenekar rezidens zeneszerzőjeként - az új évadban három darabját mutatják be.

Mint Balogh Máté elmondta, elsőként - még szeptemberben - Raabertür című művét, majd egy szimfóniát, végül egy népdalcsokrot hallhat a közönség.

Fűke Géza kiemelte, hogy az új évad már augusztus 6-án megkezdődött a zenekar számára, amikor a Dunakapu téren Plácido Domingóval adtak hálakoncertet az egészségügyben dolgozóknak.

Augusztus 12-én és 13-án Klagenfurtban lépnek fel, 19-én a KaposFesten, 31-én pedig bemutatják az egyetemi csarnokban az Amadeus Live című előadást, amelyben Milos Forman Amadeus című filmjét élő zenekari kísérettel, eredeti szöveggel, magyar felirattal láthatja a közönség - sorolta.

Excerpts from Home Alone conducted by John Williams

Composer & Conductor : John Williams

Október 9-re hirdették meg John Williams című koncertjüket a megyeszékhelyre és decemberben tervezik bemutatni a Nincs karácsony Kevin nélkül - Reszkessetek betörők! című filmzenei estjüket, amelyet Ernst van Tiel fog dirigálni - mondta.

Kiemelte, hogy a tervek szerint jövő májusban a Müpában adnak koncertet Berkes 70 címmel művészeti vezetőjük, Berkes Kálmán 70. születésnapja alkalmából.

Berkes Kálmán a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a következő évadban mások mellett a Wiener Saengerknaben fiúkórussal, a Canadian Brass zenekarral, Otaka Tadaaki japán karmesterrel, Horváth Gábor karmesterrel és Dmitrij Maszlejev orosz zongoraművésszel lépnek fel.

Pergel Elza, Győr alpolgármestere (Fidesz-KDNP) szerencsésnek nevezte a megyeszékhelyet, mert - mint fogalmazott - szakmai és művészeti értelemben is el van "kényeztetve" a város. Olyan művészeti együttesek működnek itt, amelyek hosszú évek alatt "világhírűvé nőtték ki magukat" - mondta az alpolgármester.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.