Áder János alapítványa mentheti meg a Velencei-tavat

Székely Zoárd 2021-08-09 19:19:00
A kormány nem adott rá pénzt, a köztársasági elnöknek mégis feltűnt, hogy mekkora a probléma.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, egyre komolyabb problémát jelent a Velencei-tó alacsony vízállása, ám a kormány mégsem támogatja a tó vizének pótlására kiírt javaslatot.

40 milliárd forint lenne megmenteni a Velencei-tavat, de a kormány szerint most erre nincs pénz

A rendkívül alacsony vízszint miatt nagyon nagy szükség lenne a Velencei-tó vizének pótlására, de az erről szóló tervet jelenleg nem tudja támogatni a kormány, erről beszélt Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Narancs cikke szerint. A normális szinthez képest ugyanis már 80 centiméter hiányzik idén a Velencei-tó vízszintjéből.

Az ügyre azonban most felfigyelt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is, amit Áder János alapított. 

„Hosszú távú, fenntartható megoldást keresünk a Velencei-tó helyzetére"

– mondta Krakkó Ákos, az alapítvány kommunikációs vezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A beszélgetés apropója az volt, hogy a Velencei-tóban nemrég tömegesen pusztultak a halak, és a tó vízszintje is alacsony.

Krakkó Ákos elmondása alapján a Velencei-tó jelenlegi helyzete a politikai diskurzus része lett, és ahhoz nem kell szakértőnek lenni, hogy aki akarja, belássa, a tó jelenlegi helyzete „megoldásért kiált", de ahhoz szakértőnek kell lenni, hogy valóban hatásos megoldás szülessen, ami hosszú távon megoldja a helyzetet.

Mint mondta, a probléma, a tó vízszintjének csökkenése, nem újkeletű, „még ha most kritikus mértéket is öltött". Felidézte: 1866-ban például a tó teljesen kiszáradt és medrében huszárok gyakorlatoztak, de az elmúlt 30 évben, például 2003-ban és 1990 és 1993 között is volt „a maitól talán sokkal kritikusabb helyzet".

Válasz.hu: Két év alatt a víz 44 százaléka eltűnt a Velencei-tóból

A Velencei-tó állapotáról közölt hosszú cikket a Válasz.hu. A cikk szerint az agárdi vízmérce július 8-án már csak 89 centimétert mutatott. Tavalyelőtt június 1-jén ugyanitt 158 centimétert mértek, vagyis két év alatt a vízmennyiség 44 százalékaa egyszerűen eltűnt a Velencei-tóból.

Hozzátette: a Kék Bolygó Alapítványnak meggyőződése, hogy a tó helyzetét csak és kizárólag a témát leginkább ismerő szakemberek bevonásával lehet rendezni, ezért Áder János köztársasági elnök arra kérte az alapítványt a napokban,

hogy „verbuváljon" egy csapatot a Velencei-tó múltját, jelenét és remélt jövőjét ismerő vízügyi szakemberekből, biológusokból, és más tudományterületek képviselőiből, akik megfogalmaznak egy szakmailag megalapozott cselekvési tervet.

Kiemelte: a hosszú távon is fenntartható megoldási tervet a sajtó nyilvánosságán keresztül mindenki számára hozzáférhetővé teszik majd.

Felidézte: korábban már sikerült kritikus vízügyi kérdéseket - a szakemberek álláspontját meghallgatva - megoldani, erre példaként a Balaton vízügyi helyzetének rendezését, és a felső-tiszai hulladékkiemelő gépet említette.

 

Címlapfotó: MTI/Bruzák Noémi

Szólj hozzá!

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.