Lewis Hamilton annyira kimerült a Hungaroringen, hogy attól fél, hosszú coviddal küzd

Fehér Buda 2021-08-02 16:19:58
A versenyző még tavaly decemberben kapta el a vírust, azóta küzd a krónikus kimerültséggel.

Lewis Hamilton a magyar nagydíjon hatalmasat ment, a Forma-1-es versenyző egy időben az utolsó helyen állt, végül harmadikként végezte a futamot. A világbajnok viszont azt mondja, a verseny után a pódiumon majdnem elájult, egy pillanatra minden elhomályosodott körülötte.

Hamilton ugyan már tavaly decemberben esett át a koronavíruson, a versenyző szerint azonban még mindig a betegséget nyőgi. Arról már régóta tudni lehet, hogy egyeseket olyannyira rosszul érinti a vírus, hogy sokszor még hónapokkal később is furcsa tünetek jelentkeznek náluk. Hamilton szerint ő is a hosszú coviddal küzd, a magyar futam után pedig annyira kimerült, hogy a Mercedes orvosának a helyszínen kellett ellátnia.

Fotó: Lewis Hamilton Facebook

A Guardian azt írja, hogy a Hungaroring híres arról, hogy a versenyzőknek nem csak egymással, hanem a hősséggel is meg kell küzdeniük, ami miatt már többen is rosszul lettek. Hamilton szerint azonban nem ez volt a baj, már ónapok óta egészségügyi problémái vannak, ami miatt többször is annyira kimerültnek érezte magát, hogy veszélybe került a felkészülési szakasza. 

Hamilton a saját bevallása szerint az idei évben végig az egészségéért küzdött, a mai napig is csatákat kell vívnia, hogy befejezze a versenyeket. A pilóta azt is elárulta, hogy egészen a mostani hétvégéig nem beszélt senkinek arról, hogy mit él át, ami a Hungaroringen történt, az viszont annyira megijesztette, hogy úgy döntött, megosztja a világgal, hogy mennyire megviselte a koronavírus.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.