A körmendi polgármester egyesülete 15 milliót kaszál a kormány civileknek szánt támogatásából

Nagy Donát 2021-07-29 09:17:00
Ez volt a maximálisan adható állami összeg, és meg is kapják Bebesék.

A napokban volt hír, hogy a magyar kormány nem kéri a Norvég Alapból Magyarországnak járó 77 milliárd forintot, miután nem tetszettek neki a civil rész felügyeletére kiválasztott szervezetek. Azaz a kormány inkább lemondott az egyesületnek szánt pénzről, mivel nem saját maga oszthatta ki azt.

Most viszont számos Fidesz-közeli civil szervezet kapott állami támogatást a 4 milliárdos keretösszegű „Városi Civil Alap” nevű, most először kiírt pályázat keretében – írja a Telex. Összességében 700-nál is több szervezet nyert, egyenként legfeljebb 15 millió forintot.

A pályázat nem konkrét projektek támogatásáról szólt, hanem „civil közösségi tevékenységekről” általában. Azaz ebből a keretből gyakorlatilag az alapműködés, vagy bármi más is finanszírozható, persze le kell valahogy papírozni.

A lap szerint a kritikai, közéleti és jogvédő tevékenységet folytató civileknek például nem jutott támogatás, viszont több, a Fideszhez ideológiailag és személyileg is közel álló szervezet rajta van a listán.

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület például simán behúzta a maximálisan adható 15 millió forintot.

A bezsebelt pénz miatt nem is szégyenlősek, az egyesület nevére rákeresve nincs semmi kertelés: egyszerre a Fidesz Körmend régi weboldala jelenik meg, ami gyorsan fel is ajánlja a helyi Fidesz Facebook-oldalát. Utóbbi egyébként rendkívül aktív, és vegyesen osztja meg a kormányzati propagandát a kamuoldalak híreivel, de néha a NER-es körökben jól ismert megmondóemberek bejegyzései, uszításai is tovább osztásra kerülnek.

Az egyesület egyébként nem hiába mutatkozik sokat Bebes István polgármesterrel. Ugyanis 2019-ben a Fidesz-KDNP, a Fidelitas, a MAGOSZ Vas Megyei Szervezete és a Nyugdíjas Polgári Egyesület Körmendi Szervezete mellett ők is nyilatkoztak arról, hogy a kampányában segíteni fogják az azóta polgármesterré választott Bebest.

Fotó: Bebes István Facebook-oldala

Persze úgy korrekt, ha azt is megírjuk, a fellelhető oldalak szerint az egyesület nevében 2020-ben néhányan egyszer valóban elültettek pár fát a Hősök Parkjában (erről egyébként Bebes a saját honlapján tett közzé bejegyzést), illetve szintén tavaly a Vadászlak körül is végeztek egy kis tereprendezést (amiről szintén a polgármester töltött fel képeket, ezúttal a Facebook-oldalán). Azóta idén tavasszal három facsemetét ültettek el. Mindezek egyébként becsülendő munkák, ennél több tevékenység nyoma viszont nemigazán lelhető fel az interneten. Ne feledjük, most 15 millió forintot kaptak.

Az egyesület tagja még egyébként Dr. Szabó Barna is, akinek neve a város képviselőtestületéből lehet ismerős, ő ugyanis szintén fideszes képviselő.

A Céginformáció oldala szerint az egyesület utolsó pénzügyi beszámolója 2018-ban készült el.

Címlapfotó: Bebes István Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.