A csepregi polgármester a megyei napilapnak adott nyilatkozatával gyakorlatilag elismerte, hogy Ágh Péternek adnának díszpolgári címet

Farkas Bazsi 2021-07-29 19:28:57
Ha valótlan lenne az értesülésünk, akkor nem kezdett volna vizsgálatot az információ kiszivárgása miatt.

Napok óta beszédtéma Csepreg idén kiosztott díszpolgári címe. A címről eddig május 31-ig kellett döntenie a képviselő testületnek az összes többi városi kitüntetéssel együtt. Idén azonban módosítottak a rendeleten, a keddi testületi ülésen a képviselők úgy határoztak, hogy május 31. után is fel lehet valakit terjeszteni városi kitüntetésekre. 

Korábbi információink szerint a kitüntetettek között van Ágh Péter a térség fideszes parlamenti képviselője. Ághot díszpolgári címre terjesztették fel.

Az biztos, hogy kedden két név hangzott el a zárt bizottsági ülésen, ahol első körben tárgyaltak a díszpolgárokról. 

Dénes József (független) Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság korábbi elnökét javasolta a tisztre. 

Míg információink szerint a polgármester Ágh Pétert terjesztette elő.

A két jelölésből egy ment át, ezt meg is szavazta a testület.

Hogy ki az aki a díszpolgári címet kapná Csepregtől az egyelőre nem világos. Az biztos, hogy aktív politikusról van szó, de amikor Horváth Zoltán (független) polgármestert annak konkrét személyéről kérdeztük, akkor nem válaszolt. Azt mondta, hogy a protokoll szerint ilyenkor a testület döntését tolmácsolnia kell a díjra felterjesztett felé, majd ha ő elfogadja azt, akkor válik nyilvánossá a döntést.

A megyei napilap ma egy cikket közöl, amiben arról írnak, hogy Horváth kezdeményezésére:

"felelősségre vonási eljárásban vizsgálják ki az egyik képviselő – szervezeti és működési szabályzat szerinti – kötelezettségszegését, amelynek felmerült a gyanúja. Arról van szó, hogy egy képviselő a gyanú szerint információkat szivárogtatott ki az Ungár Péter budai milliárdos érdekeltségébe tartozó balliberális portálnak."

Korábban arról írtunk, hogy információink szerint Ágh Pétert javasolja Csepreg díszpolgárának a testület. 

Amennyiben információnk - amelyhez egyébként semmi köze egyetlen csepregi képviselőnek sem - valótlan lett volna, úgy a polgármester nem beszélt volna kiszivárogtatásról. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.