Hosszú Katinka: Így biztosan nem tudom abbahagyni

Székely Zoárd 2021-07-28 09:52:00
A világklasszis szerint ha nincs a pandémia okozta leállás, akkor biztosan nem így úszik.

Hosszú Katinka letörten, de nem megtörve értékelte a tokiói olimpián nyújtott eddigi teljesítményét, azt, hogy 400 méter vegyesen vasárnap ötödik, 200-on pedig szerdán hetedik lett címvédőként.

„Azért nem halt meg senki. Sajnálom, hogy pont egy olimpián esett meg, amikor így úszom"

– mondta mosolyogva a háromszoros olimpiai bajnok, amikor a magyar újságírókhoz érkezett.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy a májusi, budapesti Eb-n legerősebb számában, 400 méter vegyesen miért tudott két másodperccel jobb időt elérni, mint most az ötkarikás játékokon. Szerinte fizikálisan sokkal jobb állapotban van jelenleg, azóta öt kilót leadott, így papíron most kellett volna legalább két másodperccel gyorsabbnak lennie.

„Leúszom a 200 méter hátat. Persze nem az a 200 méter hát lesz, amit látni szoktak tőlem"

– válaszolt arra, hogy az önmaga számára is csalódást keltő szereplés után a 200 méter pillangóhoz hasonlóan visszalép-e a negyedik számtól.

A magyar úszósport egyik legkiemelkedőbb alakja kifejtette, hogy ha nincs a pandémia okozta leállás, akkor biztosan nem így úszik.

„Így biztosan nem tudom abbahagyni"

– zárta szavait a 32 éves kilencszeres világ- és 15-szörös Európa-bajnok.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint nem mentális problémák voltak Hosszúval, hanem szakmailag ment félre valami.

„Ha valaki azt mondja, 4:32 perccel meg lehet nyerni a 400 méter vegyest és akkor az nem Hosszú Katinka lesz, azt kiröhögöm"

– fogalmazott egyértelműen a szakvezető.

A szakember arról is beszélt, hogy méltatlannak tartja a kritikákat a 200 méteres pillangótól való visszalépésével kapcsolatban:

„A világ egyik legjobb úszója. Akármi történik, nem fogok rá rosszat mondani. Kilenc számban teljesítette az A szintet, ebből ötöt magától visszamondott. Tudtam, hogy a 200 méteres vegyes és pillangó közül az egyiket nem fogja úszni. Ezért vállalom a felelősséget, de egy háromszoros olimpiai bajnoknak megadom a lehetőséget, hogy felmérje a mezőnyt, és annak fényében döntsön. Ezt megérdemli."

Hosszú Katinka másodszor akadályozta meg, hogy Jakabos Zsuzsanna 200 pillangót úszhasson olimpián

Hosszú Katinka fél egykor úszott volna a 200 pillangó előfutamában, ám az utolsó pillanatban visszalépett az indulástól - erősítette meg a kapitány a Telexnek. Az indoklás szerint „nagyon kevés idő van a 200 pillangó elődöntője és a 200 vegyes döntője között," ám korábban még úgy döntött a magyar bajnok úszónő, hogy a feszes program ellenére is bevállalja mindkét versenyszámot.

Hosszú utolsó tokiói versenyszámában, 200 méter háton - amelyben Rióban csak hat század különbséggel lett második - csütörtökön közép-európai idő szerint 13.09-kor kezdi meg szereplését az előfutamban, majd az elődöntőre pénteken, a fináléra pedig szombaton kerül sor.

 

Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.