Kásler: A harmadik oltást mindenkinek nagyon határozottan lehet javasolni

Székely Zoárd 2021-07-22 18:03:14
Karikó Katalin korábban kijavította az emberi erőforrások miniszterét.

„Egyetlen vakcina sem biztosít százszázalékos védelmet, és mivel folyamatosan csökken az ellenanyagszint, illetve az immunitás többi tényezőjének a hatékonysága az idő elteltével, a harmadik oltást mindenkinek nagyon határozottan lehet javasolni"

– mondta Kásler Miklós az InfoRádiónak adott interjújában.

Erről Karikó Katalin is nyilatkozott korábban az RTL Híradónak, szerinte ugyanis

az AstraZenca és a Szputnyik esetében a harmadik oltásnak feltétlen másnak kell lennie, de az mRNS-t tartalmazó Pfizernél vagy a Modernánál akárhányszor be lehet adni, akármilyen előző vakcina után.

Az emberi erőforrások minisztere erről úgy vélekedett:

„Karikó Katalin nyilatkozata rendkívül korrekt volt: a Pfizerrel ismételni lehet a vakcinációt. Azt azonban Karikó Katalin nem mondta, hogy a többivel ne lehetne ismételni."

Kásler szerint a tudományos közvélemény egyre inkább afelé mozdul el, hogy az úgynevezett heterológ vakcinációt célszerű alkalmazni, mert a védettséget rohamszerűen, nagyon határozottan megnöveli. Mint mondta: a tudományos álláspont az, hogy az mRNS-vakcinák után a másik kettőből, tehát vagy az elölt vírusvakcinákból vagy vektorvakcinából kell a harmadik oltást adni és fordítva.

„Nagyon aggasztó jelenségeket tapasztalunk: Izraelben egy hét alatt megháromszorozódott a fertőzöttek száma, pedig a két Pfizer-oltást a lakosság döntő többsége megkapta"

– fogalmazott a delta variáns terjedésével kapcsolatban.

Kásler: Aki nem oltatja be magát, nem dolgozhat betegekkel

Több nemzetközi példát, így elsősorban a franciát vizsgált meg a kormány akkor, amikor döntött a koronavírus elleni harmadik oltás engedélyezéséről - erről beszélt a Hír Tv-nek adott interjúban Kásler Miklós, idézi a hvg.hu. See posts, photos and more on Facebook. Az emberierőforrás-miniszter részleteket is közölt az egészségügyi személyzet számára kötelezően előírt oltásról.

Kiemelte, hogy Angliában öt hét alatt megötszöröződött a fertőzöttek száma, valamint Hollandiában olyan meredek a fertőzés dinamikája, hogy egy hét alatt egységnyi lakosra vetítve utolérték Angliát.

Egyúttal jelezte, hogy noha a szennyvíz víruskoncentrációja jelen pillanatban nagyon alacsony hazánkban, a másik nagyon lényeges, az R-tényező, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött hány további embert képes megfertőzni, 17 nappal ezelőtt 0,6-ről emelkedni kezdett, hét nap alatt elérte az 1-et, és attól kezdve efölött van.

„Ha a magyarországi nagyon magas átoltottság mellett az R-tényező elindul, ez azt jelenti, hogy valamilyen eddig nem ismert, minden valószínűség szerint az indiai mutáns szaporodása jelenti a változást"

– hangsúlyozta Kásler Miklós.

 

Címlapfotó: MTI/Mónus Márton

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.