Schimmer Szabolcs a Király SE-ben vállalt edzői munkát

Vágvölgyi Bálint 2021-07-13 15:04:32
A Haladásnál is számoltak volna vele az edzői stábban.

A Szombathelyi Haladás a nyáron nem hosszabbította meg a klublegenda, Schimmer Szabolcs szerződését. A játékosnak az edzői stábban kínáltak további munkát, Schimmer azonban ezt nem vállalta el.

Schimmer Szabolcs: Nem számítottam rá, de fel voltam készülve

Két napja mi is megírtuk, hogy a Szombathelyi Haladás nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését három játékosának, Jancsó Andrásnak, Németh Máriónak és Schimmer Szabolcsnak. Németh Márió egy tegnapi interjúban elmondta, nagyon meglepte a döntés és csalódott, hogy kilenc év után távoznia kell, amit a klub részéről azzal indokoltak, hogy a szakmai stábban nem számolnak a középpályással.

Most kideült, Schimmer Szabolcs főállású edzőként a Király Sportegyesületben folytatja, építi tovább edzői karrierjét. Emellett a játékot sem hagyja abba, a Király SE megyei I-es csapatában játszik a következő szezonban. Schimmer öt éve dolgozik KSE egyéni képző edzőjeként, a nyáron a Haladás mellett a Király SE-től is kapott ajánlatot, akik szerették volna még jobban bevonni a szakmai munkába, főállású edzői státuszt kínálva neki.

- Nehéz döntést kellett meghoznom, hiszen köztudott, hogy ezer szállal kötődöm a Haladáshoz, de a Király SE-ben öt éve elkezdett munkát is nagyon élvezem. Szeretném az edzői pályafutásomat is lépésről lépésre felépíteni, úgy, ahogyan tettem azt játékos karrieremmel is. Azzal, hogy a Király SE B tehetségközpont minősítést kapott az MLSZ-től, nagy fejlődési lehetőség előtt áll, és ennek az útnak, ennek a fejlődésének szeretnék én is a részese lenni. Tanulni, fejlődni, tapasztalatot gyűjteni, ezek számomra most a legfontosabbak, és erre a Királynál jobb helyet nem is találhatnék. Új életet kezdek a profi futball után, és jó ezt egy olyan közösségben megtenni, ahol ismernek, bíznak bennem, megbecsülnek, megvannak a szakmai kihívások, és még jól is érzem magam. Nagyon megtisztelő volt, hogy a Haladásnál az edzői stáb tagjaként számoltak volna velem, köszönöm ezúton is, hogy bennem gondolkodtak, és bízom benne, hogy el fog jönni az az idő, amikor újra megtalál a feladat, én pedig már kellő tapasztalattal a hátam mögött, nem kihagyva a megfelelő lépcsőfokokat, készen állok annak elfogadására. Hiszen távlati céljaim között szerepel, hogy edzőként a felnőtt futballban vállaljak majd szerepet, de ennek még nem most van itt az ideje. Először a stabil alapokat szeretném lerakni, és ehhez a legjobb helyen vagyok. Az edzősködés mellett a játékot is folytatom, szeretnék segíteni megyei I-es csapatunknak céljai elérésében - mondta a Király Sportegyesület hivatalos honlapjának Schimmer Szabolcs , aki a 2021/22-es szezonban U12-es csapatot irányítja, készíti fel.

- Nagyon komoly erősítésként tekintünk Szabolcsra, akit Szombathelyen senkinek sem kell bemutatni. Játékos múltja, emberi tulajdonságai, szakmai kvalitásai mind-mind alkalmassá teszik, hogy a jövő edzői generációjának meghatározó tagja legyen. Egy motivált, intelligens szakemberről van szó, aki nagy segítségünkre lesz abban, hogy tehetségközpontunk szakmai célkitűzéseit együtt meg tudjuk valósítani. Az a tapasztalat, amivel Szabi vagy a tavaly nyáron érkezett Halmosi Peti rendelkezik, hatalmas segítség az öltözőben fiataljainknak - értékelte korábbi csapattársának szerződtetését Király Gábor, az egyesület elnöke.

Címlapfotó: kiralysportegyesulet.hu

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.