Kásler: holnap dönt a kormány a harmadik oltásról

Papp László Tamás 2021-07-13 16:47:33
A miniszter javaslata szerint eredetitől eltérő típusú vakcinát kapnának először a 60 év felettiek.

Reális számítások szerint Magyarországon is elindul a negyedik hullám, a Fertő tó osztrák oldalán például hét fiatal fertőződött meg a delta variánssal

– mondta az emberi erőforrások minisztere a Spirit FM Exkluzív című műsorában.

Az adásról beszámoló hvg.hu azt írja: Kásler szerint most nagyon hasonló a helyzet a tavaly nyárihoz, elindult a turizmus, és hiába

„törtük le a vírus harmadik hullámát”,

külföldről bekerül a delta variáns az országba.

Kásler Miklós aggasztónak nevezte, hogy

a delta reprodukciós száma közelít az 1-hez, vagy akár át is lépi azt, ezeket figyelmeztető jeleknek nevezte. A delta variáns a szakemberek szerint lényegesen agresszívabb, mint az alfa, 12 perc elég egy légtérben egy fertőzöttel ahhoz, hogy elkapjuk.

A miniszter figyelmeztetett, hogy

az oltásnak jelenleg nincs alternatívája, mindenki oltassa be magát, ne félelemből, hanem racionális döntés alapján. Elismerte, hogy nincs olyan vakcina, amelyik 100 százalékban véd, de Magyarországon, ahol ötféle vakcinát használtak a brit mutáns ellen, 78-92 százalék között mindegyik megelőzte a fertőzést, a halálozás esetében pedig 84-98 százalék között volt a védelem. Ehhez azonban hozzá kell számítani azt is, hogy a delta 50 százalékkal fertőzőképesebb, mint az alfa variáns.

Kásler számokat is elárult:

eszerint eddig 600 ezer 60 év feletti magyar nem oltatta be magát a koronavírus ellen. A delta azonban nemcsak őket, hanem a fiatalabb korosztályokat is érinti, ők terjesztik a vírust, ezért a 12-18 év közöttieket is be kell oltani.

Mint minden vakcina, a 60 év felettieknél a koronavírus elleni oltóanyag esetében is csökken a védettség az idő előrehaladtával, ezért hat hónap után az a kérdés, hogy nekik kell-e harmadik oltást adni. Káslernek az a véleménye – és ezt saját elmondása szerint szakértők is osztják – hogy hat hónap után a 60 év felettieknek célszerű beadni a harmadik dózist, utána következhetnek a 60 év alattiak is.

Ehhez az eredetitől eltérő oltóanyagot kell használni (heterológ oltás), vagyis aki első körben két Sinopharmot kapott, az most kapjon Pfizert vagy Modernát.

Aki pedig két Pfizert kapott, annak a harmadik ne legyen ugyanaz.

„Irodalmi adatok vannak, hogy a második ismétlő oltás heterológ vakcinával, tehát más típusú vakcinával lökésszerűen növeli a védettséget”

– mondta.

Úgy fogalmazott, szerinte a szerdai kormányülés után már „konkrétumokról lehet beszélni ebben a kérdésben”, méghozzá nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva.

„Én azt javaslom mindenkinek, hogy ezt kövesse”

– fogalmazott.

Az egészségügy Kásler szerint felkészült, de arra biztatja a kollégákat, hogy

„testileg-lelkileg újuljanak meg, készüljenek fel a következő időre, mert nagyon nehéz lesz”.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.