„Ivott, cigarettázott, majd elaludt” – ez történhetett a győri Szabolcska utcában

Pintér Bence 2021-07-12 14:00:00
A kigyulladt lakás alól kiköltöztetett pár eközben az intereneten kért segítséget: nem maradt semmijük.

Halálos kimenetelű lakástűz pusztított a győri Szabolcska utcában pénteken. A Kékfény most arról ír: az áldozat korábban mentőápolóként dolgozott,

a tüzet pedig egy égő cigaretta okozta, amelyet a férfi ittasan gyújtott meg.

„A szomszédok szerint Ferenc alkoholista életmódot folytatott, állítólag emiatt bocsátották el a mentőszolgálattól. Italozása miatt sok gondot okozott a házban élőknek” – írta a portál.

A tűzeset ideje alatt Radnóti Ákos alpolgármester (Fidesz), a körzet képviselője is a helyszínen járt, és többek között azzal segítette ki az evakuált lakókat, hogy megnyitotta egy közeli iskola mosdóit. A lakástűzben megrongálódott lakások lakóinak pedig önkormányzati elhelyezést biztosítottak.

Ők azonban további segítségre szorulnak: mint arról egyikük beszámolt a Facebookon, egy szigeti krízislakásba költöztették őket. A tűzoltás miatt mindenük megsemmisült, és egyébként is betegséggel küzdenek, ezért kérnek további segítséget.

Szólj hozzá!

Számoljuk együtt a fülesbaglyokat!

Tavaly 1300 példányt számoltak össze megyénkben az önkéntesek. 

Az aHang szerint Rogán Antal minisztériuma jogsértő módon hallgat a legutóbbi nemzeti konzultáció milliárdos költségeiről

Miközben 10-ből 6 ember úgy gondolja, hogy a kormány simán csak politikai kampánycélra használta a felmérést.   

12%-kal vezet a TISZA a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében

A Medián januári mérése alapján 51%-on áll az ellenzéki kihívó.

Újabb 50 millió forintos támogatás kap a körmendi tanuszoda

A létesítmény fejlesztésére tavaly is ekkora összeget szánt a Honvédelmi Minisztérium.

200 ezer forint átlagosan a lakbér Győrben

Ezzel lakhatási szempontból szinte a legdrágább város.

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.

Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Győrben az Alzheimer-kórról

Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.