Kövér László: Ha ma lenne az EU-csatlakozás, egészen biztosan nemmel szavaznék

Székely Zoárd 2021-07-11 13:40:00
„A nácik és a kommunisták után jönnek a zöld őrültek."

Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni – hangoztatta az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kövér László az EU jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott:

„néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni, hogyha most akarnánk belépni az unióba, akkor úgymond nem vennének fel bennünket az állítólagos jogállami problémáink, illetve a nézeteink és az értétekről vallott véleményünk miatt."

A házelnök erre reagálva azt mondta: ha most lenne népszavazás, „én egészen biztosan nemmel szavaznék”.

Megjegyezte, a 2003-as csatlakozási népszavazáson „sem jó szívvel szavazott igennel”, de mindent egybevetve az volt a meggyőződése, hogy az EU-tagság Magyarországnak olyan új dimenziót nyit ki, ahol a saját nemzeti érdekei érvényesítésére egy kedvező, demokratikus és civilizált keretrendszert kap, amelyben ráadásul anyagilag sem jár rosszul.

Kövér László kijelentette: „ez mind a mai napig igaz”, majd hangsúlyozta, távolról sem gondolja úgy, hogy jobb lenne Magyarországnak az unión kívül.

Álláspontja szerint „a nácik és a kommunisták után” egy újfajta totalitárius törekvés veri szét Európát, amit

„nevezhetünk hol liberalizmusnak, hol poszthumanizmusnak, hol mit tudom én micsodának, tehát zöld őrületnek. Olyan mértékű agressziónak vagyunk kitéve, a normalitástól való olyan mértékű eltávolodást követelnek meg szinte normatív módon, ami nemcsak a magyarok ellenérzését váltja ki, hanem azt az európai emberek döntő többsége ellenszenvvel viseli el."

Úgy összegzett: ha ez így megy tovább, akkor az Európai Uniót azok teszik tönkre, „akik tőlünk akarják ebben a pillanatban megvédeni”.

Kövér László szerint az EU-ban az erkölcsöt mint kategóriát „egész egyszerűen kiszorították”, nem létezőnek tekintik, és nem támogatják az erkölcsökről folytatott vitát.

„De akkor könyörgöm, hogy az értékek azok miről szólnak?"

– vetette fel. A házelnök szerint ezeket az erkölcsi kereteket nemcsak, hogy feszegetik, hanem szándékosan szétverik az európai baloldal képviselői, akik az Európai Néppártban ugyanúgy megtalálhatók, mint a szélsőbaloldalon, a kommunista pártokban.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A 2022-es országgyűlési választásokról szólva Kövér László arról beszélt, hogy „napról napra nő a tét”, ugyanis

„ha visszajönnek azok, akik régen kommunistáknak vallották magukat, ma pedig európaistáknak vallják magukat, akkor itt kő kövön nem marad."

Szerinte nemcsak az „egyébként felemás” rendszerváltozás vívmányait kell megvédeni jövőre, hanem olyan eredményeket is, mint a rezsicsökkentés és a családtámogatás szerteágazó rendszere.

Úgy vélte: az ellenzék retorikája és politikája is “„szintet lépett” azzal, hogy „gyakorlatilag nyílt zendülést hirdettek meg az alkotmányos renddel szemben”. Kövér László a 20. századi történelem és azon belül is a Tanácsköztársaság történetének tanulmányozását ajánlotta az ellenzéki képviselőknek, majd kijelentette: „a 133 nap után jött a 134.”.

A házelnök úgy látja, téves következtetést vontak le az ellenzéki képviselők „a volt kommunista nómenklatúrából származó tagjaikkal együtt” abból, hogy 1989-90-ben és 1994 között “semmiféle számonkérés, retorzió nem történt azokkal szemben, akik a diktatúrát addig a nemzet ellen fenntartották”.

„Téves az a hiedelem, hogy ez mindig így lesz"

– jelentette ki Kövér László, úgy folytatva: téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban”.

Az ellenzéki parlamenti akciókra utalva a házelnök azt is leszögezte: nem hajlandó eltűrni, hogy „bolhacirkuszt” csináljanak az Országgyűlésből és szántszándékkal sértegessék a képviselőtársaikat.

 

Címlapfotó: MTI/Pólya-Petõ Dávid

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.