A delta variáns terjedése miatt újabb korlátozásokat vezetnek be Ausztráliában

Vágvölgyi Bálint 2021-06-28 09:00:32
A kontinensen tavaly tavasz óta nem volt ilyen súlyos a járványhelyzet.

További ausztrál államokban vezettek be járványügyi korlátozásokat hétfőn a nemrég megugrott, a koronavírus delta variánsához köthető fertőzésszámok miatt, szakértők szerint az országban a járvány kezdete óta nem volt ilyen súlyos a helyzet.

Zárlat alá vonták az ország északi részén lévő Darwint és Palmerstont, a nyugat-ausztráliai Perth-ben pedig három napra kötelezővé tették a maszkhasználatot, és a helyi hatóságok nem zárták ki a teljes zárlatot sem. A járványügyi hatóságok két fertőzésgócot azonosítottak mostanáig, az első a sydney-i repülőtéren dolgozó egyik taxisofőrrel hozható összefüggésbe, aki valószínűleg egy külföldi légi járat személyzetétől kapta el a betegség fertőzőbb, delta variánsát. A sofőr nem volt beoltva, és maszkot sem hordott.

Sydney hatóságai pénteken még azt közölték, hogy a nagyváros négy körzetét fogják lezárni, de szombaton már a több mint ötmillió lakosú metropolisz teljes lezárását jelentették be két hétre. Egészségügyi szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a zárlat legkorábban csak öt nap múlva eredményezhet csökkenő esetszámokat.

A variáns felbukkant Queensland állam fővárosa, Brisbane szállodakaranténjában is. Itt egy bányász fertőződött meg, aki továbbadta a vírust az Északi Terület egyik aranybányája dolgozóinak, ennek nyomán a hatóságok 900, az ország különböző részeire távozott bányászt kerestek.

Queensland törvényhozása felszólította a szövetségi kormányt, szigorítsa a határellenőrzést. A 26 milliós Ausztrália mostanáig sikeresen vette fel a harcot a járvány ellen a gyorsan elrendelt szigorú zárlatokkal. A pandémia kezdete óta alig több mint 30 400 fertőzöttet és 900 körüli halálos áldozatot regisztráltak. Az oltási kampány viszont lassan halad, egyelőre a lakosság alig öt százaléka kapta meg a vakcina mindkét dózisát.

Bill Bowtell egészségügyi szakértő, aki korábban Ausztrália AIDS elleni harcának egyik vezetője volt, arra ösztökélte a kormányt, rövidítse le az AstraZeneca-oltás két dózisának beadása közötti 12 hetet nyolc hétre, felgyorsítandó a tömeges vakcinázást. Bowtell arra is figyelmeztetett, hogy a kontinensen tavaly tavasz óta nem volt ilyen súlyos a járványhelyzet.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.