Bandelier: Köszönök mindent és sok szerencsét a következő szezonra

Vágvölgyi Bálint 2021-06-17 08:14:40
Az SZKKA visszavonuló szerb átlövője két évet játszott Szombathelyen, 43 tétmérkőzésen összesen 192 gólt lőtt a csapat színeiben.

A Hungast SZKKA NB I-es csapatából a 2020/21-es szezon végeztével nemcsak Orbán Adrienn, hanem az 50-szeres szerb válogatott Biljana Bandelier is visszavonul. A 35 éves játékos a klubhonlapnak adott búcsúinterjújában először a bajnoki hajráról beszélt.

- Egyetlen pillanatra sem gondoltam arra, hogy elveszíthetjük az utolsó meccset. Próbáltam mindent beleadni és tudtam, ha jól játszom, akkor a lányok követni fognak. Hosszú idő után ez a négy bajnoki igazán a csapatszellemről szólt – kezdte Bandelier, aki azt is elmondta, miért döntött a visszavonulás mellett.

- Boldog vagyok, hogy befejeztem a játékot. Eljött az ideje, hogy felfedezzek más dolgokat, de szeretnék a sportágban maradni, ugyanis megvan a sportmenedzseri diplomám. Most még szeretnék pihenni, aztán meglátjuk, hogy mit hoz az élet. Nem volt nehéz meghozni döntést és abbahagyni a játékot. Harmincöt éves vagyok és a testem is érzi már ezt. A regenerálódás már jóval több időt vesz igénybe, mint amikor húszéves voltam. Ami még fontosabb, hogy már nem élveztem annyira a játékot, és ha ez elveszik, akkor tényleg jobb, ha befejezi az ember. 

A világbajnoki ezüstérmes szerb átlövő két évet játszott Szombathelyen, 43 tétmérkőzésen összesen 192 gólt lőtt az SZKKA színeiben.

- Próbálok csakis a jó dolgokra emlékezni. Szerencsére a végére minden jól alakult. Boldog vagyok, hogy úgy hagyhatom el a klubot, hogy bennmaradt az NB I-ben. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek és sok szerencsét kívánjak a következő szezonra – mondta Biljana Bandelier.  

 

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.