Vírusadat-morzsákat sem kapunk ezután, de vár ránk a kazahsztáni nyaralás - na meg a focimeccs

Papp László Tamás 2021-06-12 20:44:00
Töprengés arról, hogy a keleti nyitás pártja és kormánya vajon miért szavazza meg keleti vakcinával oltott állampolgárai diszkriminációját? Hol van ilyenkor a szabadságharc?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!

Hírszerkesztőként a mai ügyeletem során megtörtént, ami hosszú hónapok óta soha: nincsenek hazai vírusadatok az elhunytak, a fertőzöttek és az oltottak számával. Pedig olyan volt ez nekünk, újságíróknak, mint egy falat kenyér.

Hisz gyakorlatilag a fenti adatsor volt szinte az egyetlen rendszeres, hivatalos tájékoztatás, amihez a kormányhoz közel nem álló sajtómunkás is többé-kevésbé hozzáférhetett. Az operatív törzstől e-mail-ben feltett kritikus kérdésekre gyors, érdemi választ a végén már csak remélni is felesleges volt.

Fotó: Montázs: Vágvölgyi Bálint


A kormányzati oldalra mégis érdemes e napokban is ránézni, mert az ott található hírek remekül kifejezik a NER-t, amely nem adhat (és nem is ad) mást, csak mi lényege. Például azt a közleményt, miszerint:

Kazahsztán érvényesnek ismerte el a magyar védettségi igazolványt

„A kazahsztáni hatóságok bejelentették, hogy elfogadják a magyar, a thaiföldi és a mongol védettségi igazolványt, oltási útlevelet”

Van valami sorsszerű abban, hogy e két ország mellett említett bennünket a kazah kormány. Mert úgy tűnik, mint a világ keleti, mind a nyugati felén ilyen és ehhez hasonló országokkal emlegetnek bennünket együtt, ha a korrupció szintjéről, a jogállamiság minőségéről vagy a sajtószabadság állapotáról esik szó.

Persze nyilván magyarok százezrei, sőt milliói lélegeztek fel, hogy szabadon utazhatnak a hagyományosan népszerű magyar turistacélpontnak tekinthető Kazahsztánba. Örömüket bizonyára az sem halványítja el, hogy a keleti nyitás kormánya és pártja simán megszavazta, hogy a keleti vakcinával oltottak (köztük e sorok írója) nem utazhatnak olyan egyszerűen, mint a többi vakcinát kapók.

Hiába tiltakoztak a vakcinák közötti diszkrimináció ellen az Európai Parlament (EP) keddi ülésén, mind a Fidesz, mind a Jobbik képviselői megszavazták az uniós Covid-igazolványról szóló jogszabályjavaslatot  [...] A szerda reggel közzétett eredmények szerint az EP nagy többséggel, 546 igen, 93 nem és 51 tartózkodás mellett fogadta el a védettségi igazolványt, amivel a tervek szerint július 1-jétől lehet majd szabadon utazni az Európai Unión belül – szól a hír.

Ugyanis

a tagállamoknak viszont csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákkal oltottakat kell beengedniük kötelezően. Így ha valakit az orosz Szputnyik V-vel vagy a Sinopharm oltóanyagával oltottak be, annak jelen állás szerint egy negatív koronavírustesztre vagy egy orvosi igazolásra is szüksége lesz a beutazáshoz az EU legtöbb részén – derül ki az idézett cikkből.

Szputnyik-oltott sorstársaimmal találgatjuk jelenleg: mi lehet az oka, hogy a párt és kormány, amelynek politikusai, illetve az általuk kinevezett hivatalnokok ezeket a vakcinákat behozatták, jóváhagyatták, engedélyeztették, s mindent elkövettek, hogy tömegek oltassák velük be magukat, egyszercsak hirtelen megszavaznak egy olyan határozatot, amely lényegében róluk mond ítéletet.

Az Unió, mint olyan, lényegében azon alapul, hogy lebontjuk a határokat. S kölcsönösen, automatikusan, alanyi-tagsági jogon elismerjük egymás jogosítványait, diplomáit, bizonyítványait, útleveleit, igazolásait, dokumentumait. Vagyis az egyik uniós tagállam megbízik a másik által elvégzett vizsgálatokban, bizonyításokban, eljárásokon.

A keleti vakcinákat az uniós szabványok alapján dolgozó magyar laborok, szakhatóságok engedélyezték. Ergo, a nemzeti szuverenitás bajnokai lényegében azt szavazták meg, hogy az ő nemzeti laborvizsgálataik valamiért önmagukban nem megbízhatóak, hanem azokat, kiemelve nemzeti hatáskörből, alá kell vetni az általuk annyit támadott Unió ügynökségi jóváhagyásának.     

Miért tették ezt? Ez a határozat nélkülük is megszületett volna, miért kellett rábólintaniuk? Hiszen csípőből vétóznak meg uniós döntéseket.

Fotó: Pixabay

Ne rágódjunk ezen, úgyse fogunk tőlük választ kapni. Inkább örüljünk a hírnek, mely a kazahsztáni nyaralásnál is jobban megdobogtatja a szívünket:

A közterületen felállított kivetítőkön a szabadtéri meccsnézés nem minősül rendezvénynek,  arra a vendéglátó teraszokra vonatkozó szabályok irányadóak. Ennek értelmében védettségi igazolvány nélkül is lehet ott tartózkodni, és élvezni a foci EB-t.

Hát kell ennél több a boldogsághoz? 

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.