Nyíltan homofób kormánypárti módosításokkal egészítenék ki a pedofiltörvényt

Papp László Tamás 2021-06-10 18:37:00
A mostani szándék a Meseország mindenkié című könyv elleni támadásokra vezethető vissza.

 A kormánypártok több új javaslattal egészítenék ki a parlament előtt lévő pedofilellenes törvénycsomagot – írja a Telex. 

Megtiltanák például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó reklámokat is. A szexuális felvilágosításból kizárnák a civileket, ilyen előadásokat csak nyilvántartásba vett szervezetek és előadók tarthatnának az iskolákban – derül ki az országgyűlés honlapjára feltöltött dokumentumból.

Nem klasszikus törvénymódosítóról van szó, hanem egy, a törvényalkotási bizottságnak benyújtott

„Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/16365. számú törvényjavaslathoz”

című dokumentumról – olvasható a Telex cikkében.

Az anyag szerepel a törvényalkotási bizottság mai ülésének napirendjén. A szöveget a törvényalkotási bizottság kormánypárti képviselői készítették.

A javaslat több új elemet tartalmaz:

Megtiltanák például a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését és megjelenítését:

„E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”

- idézi a Telex cikke.

Nem lehetne iskolai előadást sem tartani a homoszexualitás vagy a nemváltás „népszerűsítéséről” – mutat rá a portál.

„A tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.”

Emellett korlátoznák vagy kitiltanák a liberálisabb civil szervezeteket a szexuális felvilágosításból.

Iskolákban csak olyan szervezet tarthatna szexuális felvilágosítást, drogprevenciós-, az internet veszélyeiről szóló- vagy egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos foglalkozást, amelyet egy „jogszabályban kijelölt szerv” nyilvántartásba vett.

A javaslat elég egyértelműen bizonyos civil szervezetek kizárására irányul.

Az indoklásában az olvasható, hogy

„megkérdőjelezhető szakmai hitelességű és több esetben speciális szexuális irányultság képviseletére létrehozott szervezetek” a foglalkozásokon „a hátrányos megkülönböztetés elleni felvilágosító tevékenység keretében érzékenyítő programnak nevezett tevékenységgel kívánják befolyásolni a gyermekek szexuális fejlődését, amivel súlyos károkat okozhatnak a gyermekek fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésében.”

Tilos lenne olyan reklámot elérhetővé tenni 18 éven aluliaknak, amely öncélúan ábrázolja a szexualitást, illetve a homoszexualitást és a nemváltást népszerűsíti

Az ezt indokló javaslat szövege szerint:

„A javaslat a fentiek érdekében úgy módosítja a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvényt, hogy az alapján tilos lesz olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. Az Mttv. módosítása biztosítja, hogy azt a műsorszámot, amelynek meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése, megjelenítése, illetve a szexualitás öncélú ábrázolása, azt V. kategóriába kell sorolni. A javaslat következtében a reklámokat is a törvény szerinti kategóriába kell sorolni.”

A tervezett szabályozás összefügghet azzal, hogy 2019-ben a Coca-Colának jelent meg egy olyan kampánya, amelyen egy meleg férfipár volt látható. A Pest Megyei Kormányhivatal akkor 500 ezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, mivel szerintük a cég „károsította a fiatalkorúak erkölcsi fejlődését”. Idén februárban több, mint negyven cég csatlakozott a szivárványcsaládok közössége által indított kampányhoz, „a család, az család”-hoz, amelyben részt vett mások mellett az IKEA, az HBO, a Levi's, a Sziget vagy a Netpincér – emlékeztet a Telex cikke.

Az új javaslatok összefüggnek a Meseország mindenkié című mesekönyv körül kialakult vitával.

Fotó: Labrisz Leszbikus Egyesület Facebook-oldala

A Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában megjelent könyv bizonyos etnikai és társadalmi kisebbségek szemszögéből mesél újra klasszikus népmeséket. A mesék főszereplői hátrányos helyzetű csoportok tagjai, például elhanyagoló/bántalmazó családban élő gyerekek, LMBTQ emberek, romák vagy örökbefogadott gyerekek – említi a Telex.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa „homoszexuális propagandának” minősítette a könyvet, és egyik példányát nyilvánosan ledarálta. A kötet körüli botrány hatására aztán a mesekönyv a hazai sikerlista élén kötött ki. Dúróhoz kapcsolódva néhány pszichológus, köztük Bagdy Emőke is megszólalt.

Szerinte:

„óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter később úgy nyilatkozott: felmerülhet kiskorú veszélyeztetése az óvodákban, ahol bevezetik a Meseország mindenkié című könyvet.

Közel ezer pszichológus közös közleményt adott ki arról, hogy nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára a Meseország mindenkié. Kitértek arra is, hogy elhatárolódnak Bagdy és az ő nyilatkozatához hasonló kijelentésektől, ezek ugyanis

„szakmaiatlanok és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása”.

A tudomány jelen állása szerint a nemi irányultság biológiailag meghatározott, nem választás kérdése, vagyis nem is lehet rá- vagy lenevelni róla embereket. Különösen káros lehet viszont, ha valaki nem beszélhet nyíltan másságáról, nem vállalhatja fel azt, vagy nem kap segítséget annak elfogadásához – írja a Telex.

Fideszes képviselők május végén nyújtották be a parlament elé a régóta ígért törvényjavaslat-csomagot, amely a címe szerint

„A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” szól.

A javaslat előkészítése a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor gyermekpornográfia-botránya közepette kezdődött. S a benyújtása után hozta nyilvánosságra az Ugytudjuk, hogy a Győrben lebukott pedofil kukkoló nem más, mint Simon Róbert Balázs Fidesz-honatya korábbi titkára.

A győri fideszes képviselő parlamenti titkára volt a pedofil felvételekkel lebukó aranyparti kukkoló

A győri Fidesz oszlopos tagja volt a baseball-sapkába rejtett kamerával kukkoló férfi, akit tavaly nyáron lebuktattak az Aranyparton, és később pedofil felvételeket találtak. Sz. Balázs nem csak a fideszes Simon Róbert Balázs parlamenti alkalmazottjaként dolgozott, de a város kulturális bizottságában is helyet kapott, amíg le nem bukott a strandon.

A javaslat – ahogy az egyik előterjesztő, Kocsis Máté mondta – büntetőjogi megközelítésű.

Szigorítaná a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények büntetési tételeit, a meglévő tilalmazott szakmák körét bővítve még több munkahelytől – például az állatkertektől, strandoktól, vidámparkoktól – tiltaná el az ilyen bűncselekmények miatt elítélteket, de a javaslat legnagyobb újítása a kereshető pedofilnyilvántartás lenne – említi a Telex.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.