Orbán: a cél a 200 ezer forintos minimálbér, visszakaphatják a családok a befizetett adójukat

Bazsó Bálint 2021-06-09 11:28:00
De állítólag nem lesz választási költségvetés. A miniszterelnök a Magyarország újraindul! címmel megrendezett tanácskozáson közölte: "a mi horizontunkon a kétszázezer forintos mnimálbérnek lell lennie". Jövőre a gyermekeket nevelő családok visszakaphatják a befizetett személyi jövedelemadójukat, ehhez azonban egy feltételnek teljesülnie kell.

A Világgazdaság szervezésében lezajlott konferencián a miniszterelnök többek között beszélt a következő években tervezett költségvetési hiányról is. Szerinte bár a cél a költségvetési egyensúly elérése, és hosszabb távon a szufficites költségvetés, a realitás azonban más. 

Ezért mint mondta, míg 2020-ban 8,1 százalék, idén 7,5 százalék, 2022-ben pedig 5,9 százalékos költségvetési hiányt terveznek.

Hozzátette: a három százalékos hiányt még nem látja megvalósíthatónak, mert az "megrázkódtatás lenne a gazdaságnak és háztartásoknak is".

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A konferencián beszélt a minimálbérről is, ahol megjegyezte:

"A mi horizontunkon a kétszázezer forintos mnimálbérenek lell lennie, ám ha rázúdítjuk a kis- és középvállalkozásokra ezt, akkor tönkre fognak menni, a végeredmény pedig az, hogy nem teljes foglalkoztatottság lesz, hanem elbocsájtják az embereket"

Hozzátette: egy vagy két lépésben valósulhat meg a minimálbér növelése, tehát nyilvánvalóan segíteni kell a KKV-kat, amit az őket terhelő adók és élő munkát terhelő adók érzékelhető csökkentésével érik el.

Visszakapják a gyermeket nevelők az adójukat

A miniszterelnök nagy bejelentést, vagyis ígéretett is megfogalmazott. Eszerint jövőre, amennyiben sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP növekedést, akkor a "gyermeket nevelő családok visszakapják a befizetett adójukat".

Bár Orbán Viktor a részletekbe nem ment bele, azt azért hozzátette, a nagy jövedelemmel rendelkezőknek "nincs szükségük" erre, tehát valahol az átlagjövdelemnél húzzák meg ezt a határt. 

Mint mondta: a jövő évi költségvetésben - feltéve, ha elérjük az 5,5 százalékos GDP növekedést - körülbelül 550-580 milliárd forintba kerül majd ez a támogatás.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Közölte azt is, hogy el kell kerülni a "poszt-Covid szindrómát" a gazdaságban. Szerinte ehhez a teljes foglalkoztatottság az egyik eszköz, emellett hozzátette, hogy nem szabadSzeptemberig marad a mostani moratóriumi szisztéma” – tette hozzá.

A miniszterelnök beszélt még arról is, hogy két operatív törzs lesz a következő időszakban: a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset Szijjártó Péter, a "társadalmi élet újraindításáért felelős" operatív törzset pedig Novák Katalin vezeti majd.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.