Az élővilágot nem fogja zavarni az új kőszegi temető építése

Nagy Donát 2021-06-09 09:53:04
Az előzetes vizsgálati anyag szerint védett vagy ritka fajok nincsenek a területen.

Ahogy arról hétfőn már beszámoltunk, Kőszegen hamarosan új köztemető építésébe vágnak bele. A térségben hosszú ideje problémás a temetkezés, de az új temető a becslések alapján 30 évre biztosítani fogja a környék kegyeleti ellátását.

12 méter magas kereszttel épül új temető Kőszegen

Új köztemetőt építenek Kőszegen, derül ki a zöldhatóság hirdetményéből. A kijelölt, majdnem 2 hektáros terület a várostól délre, a Rohonci utca és Lóránt Gyula utcák által határolt övezetben található, jelenleg szántóként hivatkoznak rá. E területrészeket az elmúlt években csak alkalmilag művelték, annak begyepesedését, cserjését elkerülendő.

Mivel a leendő temető déli irányban csatlakozik a Natura 2000 természetvédelmi terület fő tömbjéhez, az élővilágra gyakorolt hatás is kötelező volt vizsgálni. A beruházási terület, a Gyöngyös-patak és kőszegi Alsó-rét a kezelési terv melléklete alapján többségében szántók és gyümölcsösök kezelési egységbe tartozik.

A dokumentumok szerint a területen, illetve annak közelében, azaz 500 méteres sávon belül védett vagy közösségi jelentőségű növényfajok előfordulása nem ismert, előkerülésük a jövőben sem várható.

Mivel jó állapotú gyepeket, különösen cserjékkel vagy fákkal rendelkező területrészeket a temető kialakítása nem érint, a tervezett kivitelezés körültekintő ütemezésével a beruházás védett állatfajokra, populációira érdemi hatást nem gyakorol.

A tervezett temető tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetét is érinti. Az építkezés táji, vizuális hatásai elfogadhatónak tekinthetőek, a tájba illesztésére az épületek színezésével, terepre illesztéssel és megfelelő növénytelepítéssel lehetőség van.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

A Gyöngyös-patak és a kőszegi Alsórét nevű Natura 2000 terület értékes, ligeterdőkkel, láp- és mocsárrétekkel rendelkező központi tömbje a tervezett temető helyszínétől több mint 0,5 km távolságban helyezkedik el. A temető által közvetlenül igénybevételre tervezett parlagon jelölő élőhely nem található, mivel a Natura 2000 terület jelölő fajai élővizekhez, vizes élőhelyekhez vagy nedves rétekhez kötődnek, s megfelelő élőhely hiányában azok nem fordulnak elő a tervezési területen vagy közelében.

Azt írják, hogy a temető létesítéséhez kapcsolódóan a közösségi jelentőségű fajok állományainak minimális érintettsége is kizárható.

Azaz a tervezett beruházás a dokumentumok szerint Natura 2000 jelölő (és más védett) fajokra nem gyakorol kimutatható kedvezőtlen hatást, az egyedek pusztulása vagy a populációk érezhető zavarása sem várható. Az érintett Natura 2000 terület esetében nem kell számolni közösségi jelentőségű élőhelyek megszűnésével vagy degradációjával sem.

Persze a környezetvédelemre akkor is figyelni kell, az építőanyagok depóniáit, gépek parkolóit például a védett és Natura 2000 területen kívül (vagy ha az nem lehetséges, művelés alól kivett területen) kell elhelyezni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.