Sergio Pérez nyerte a bakui Forma 1-es futamot

Farkas Bazsi 2021-06-06 17:37:02
Verstappen és Hamilton pont nélkül maradt.

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat, melyen sem az összetettben vezető csapattársa, Max Verstappen, sem pedig a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nem szerzett pontot.

A 31 éves Péreznek ez pályafutása második futamgyőzelme, a Red Bull-lal pedig az első.

Pérez mögött a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, az Aston Martin német versenyzője ért célba másodikként, míg Pierre Gasly, az Alpha Tauri francia pilótája harmadikként.

Az 51 körös futamot sokáig Verstappen vezette, a holland pilóta azonban a 47. körben a célegyenesben bal hátsó defektet kapott, a falnak csapódott és fel kellett adnia a versenyt. Az ezt követő újraindításnál Hamilton nagyot hibázott, és a mezőny végére esett vissza.

A vb két hét múlva, Franciaországban folytatódik.


Végeredmény, Azeri Nagydíj, Baku (51 kör, 306,049 km, a pontszerzők):

 1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 2:13:36.410 óra
 2. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1.385 másodperc hátrány
 3. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 2.762 mp h.
 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 3.828 mp h.
 5. Lando Norris (brit, McLaren) 4.754 mp h.
 6. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 6.382 mp h.
 7. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 6.624 mp h.
 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 7.709 mp h.
 9. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 8.874 mp h.
10. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 9.576 mp h.
    leggyorsabb kör: 1:41.481 perc, Max Verstappen (holland, Red Bull, 45. kör)
    pole pozíció: Leclerc

A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 17 van hátra):


versenyzők:
 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 105 pont
 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 101
 3. Pérez 69
 4. Norris 66
 5. Leclerc 52
 6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 47
 7. Sainz 42
 8. Gasly 31
 9. Vettel 28
10. Ricciardo 26
11. Alonso 13
12. Esteban Ocon (francia, Alpine) 12
13. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 9
14. Cunoda 8
15. Räikkönen 1
16. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1

csapatok:
 1. Red Bull 174 pont
 2. Mercedes 148
 3. Ferrari 94
 4. McLaren 92
 5. Alpha Tauri 39
 6. Aston Martin 37
 7. Alpine 25
 8. Alfa Romeo 2

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.