Gulyás: A járvány harmadik hullámát véglegesen sikerült letörni

Székely Zoárd 2021-06-03 09:27:00
Kormányinfó élőben!

„A járvány harmadik hullámát véglegesen sikerült letörni"

– jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

Elmondása szerint ez leginkább ez főleg az köszönhető, és az újonnan elhunytak között a minap nem volt egyetlen beoltott sem és hamarosan a tavaly nyári fertőzöttségi adatok közelébe kerül az ország.

Az összes regisztrált 92 százalékát beoltották már, maradt 433 ezer regisztrált, aki még nem oltatta be magát.

„Minden oltóanyagból többlet van. A magyar társadalom 54 százalékát sikerült beoltani, ezért a társadalmi immunitás közelében vagyunk"

– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzátette, hogy ha hozzávesszük a fertőzésből gyógyultakat, akkor máris 60 százalék felett vagyunk.

3,7 millió második oltást kapott személy után ismertetik az adatokat:

közülük csupán 8193 ember kapta el a betegséget és 455-en haltak meg.

  • Pfizer: kb 1,5 millióan kaptak két oltást is ebből a vakcinából, közülük 3657-en betegedtek meg, 268-an hunytak el.
  • Moderna: 2900 ember kapott két oltást, 204 ember betegedett meg, 25-en hunytak el.
  • AstraZeneca: 181 ezer ember kapott két oltást, 816 ember betegedett meg, 12-en hunytak el.
  • Szputnyik: 809 ezren kaptak két oltást, 13-an haltak meg
  • Sinopharmot 848 ezren kaptak, 2800-an betegedtek meg, 206-an haltak meg.

Június 15-re rendelkezésre fog állni a védettségi igazolvány olyan digitális verziója, amely tartalmazni fogja a vakcina típusát és mindkét oltás időpontját, ezért meg fog felelni az EU-s irányelveknek, szabályoknak, melyek egységesebbé fognak válni július 1. után.

Gulyás Gergely szerint az uniós országok nem fogják hátrányosan megkülönböztetni Magyarországot.

Előreláthatólag azokkal az országokkal, ahol kétoldalú megállapodás van, ott el fognak fogadni minden itthon alkalmazott vakcinát.

„Az internet világa egymástól nagyon távol álló kultúrákat is összeköt”

– szólalt meg a miniszter a kedden elfogott a 21 éves férfi ügyével kapcsolatban, aki a gyanú szerint terrorcselekményekre készült Magyarországon, és az elfogása előtt az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon csetelt erről. Gulyás szerint az jó jel, hogy a magyar hatóságok még az előkészületek alatt beavatkoztak.

Terrortámadást tervezett Magyarországon egy iszlamista magyar fiatal

A főigazgató hozzátette: az illetékes igazgatóságuk hetek óta felderítést folytatott az ügyben, miután az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon - amelyekre szigorú belépési rend alapján lehet csak belépni - egy magyar fiatalember is részt vett a beszélgetésekben. A párbeszéd tartalma ellenséges ideológiát, "kimondottan dzsihadista propagandát" valló emberekkel terrortámadásra való felkészülésről, azokra vonatkozó eszközökről, anyagokról, módszerről szólt - közölte az altábornagy.

„Ez elég gyermekded, de legalább vicces"

– felelte a miniszter arra a kérdésre, mit szól a kormány ahhoz, hogy a napokban a Fudan Egyetem tervezett helyszíne közelében Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, a 9. kerület polgármestere átnevezte az utcákat.

Hangsúlyozta, hogy 16 éven aluliak is mehetnek majd rendezvényekre, ezzel kapcsolatban hamarosan megérkezik a rendelet.

„Téves, hogy kínai Sinopharm vakcinát gyártanának majd Debrecenben, alapvetően magyar vakcinát fognak gyártani, ez lesz a fő profil, de mellette gyárthatnak más fajtát is"

 – mondta Gulyás.

Arra a kérdésre, hogy meddig fog tartani a veszélyhelyzet és meddig kell maszkot hordanunk, a miniszter úgy felelt:

„addig, amíg indokolt és szükséges."

A kormány tervezi, hogy elfogadnak olyan javaslatot, miszerint a szülők megtudhatják, a gyerek tanárát beoltották-e, ahogy egy ellátásra szoruló ember is megtudhatja, hogy orvosát beoltották-e. Minderről már az első tárgyalási lépéseket megtették, mondta Gulyás.

A harmadik hullám rendkívüli terhelése miatt a kormány tervezi, hogy többletszabadságot ad az egészségügyi dolgozóknak, erről a jövő héten fognak tárgyalni.

Szólj hozzá!

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.