Óvári Zsolt az ETO FC Győr első nyári igazolása

Vágvölgyi Bálint 2021-05-28 14:20:00
A Pécsről érkező támadó 2+1 évre írt alá.

Az NB I-et is megjárt támadó, Óvári Zsolt az ETO FC Győr első nyári igazolása. A PMFC csapatától érkező játékos 2+1 évre kötelezte el magát Győrbe.

- A Puskás Akadémián nevelkedtem, ahol 12 évig szerepeltem – kezdte Óvári Zsolt a klubhonlapnak. – Innen kerültem el Diósgyőrbe, ahol pályára léphettem az első osztályban, majd ezután Balmazújvárosban játszottam kölcsönben. Legutóbb a Pécs játékosa voltam, most pedig izgatottan várom a folytatást az ETO-ban. A körülmények nagyszerűek Győrben, ezért is esett a választásom az ETO-ra, emellett kötődésem is van a városhoz, hiszen a barátnőm győri. Gyors támadónak tartom magam, szeretek a kapu előterében játszani, és minél többet játékban lenni. A fejjátékomon mindenképp szeretnék javítani, amin keményen dolgozok, de természetesen minden téren, mindig fejlődni szeretnék. A közeljövőben az a célom, hogy mindenképp stabil kezdőjátékos legyek, és segítsem a csapatot, hogy jól szerepeljünk a következő bajnokságban.

Címlapfotó: eto.hu

Szólj hozzá!

Az FTC-t és a Győrt is megbüntette a szövetség a drapériás eset miatt

Az FTC-Rail Cargo Hungaria elnézést kért a molinó tartalmáért, a testület előtt beszámolt arról, hogy belső döntéseket hozott a transzparenst kihelyezők kitiltására, annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon a zártkerti ingatlanokkal

Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy gyalogos és több utas megsérült.

Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

Tűz volt ma délben Győrben

Gyárvárosban gyulladt ki egy garázs teteje, személyi sérülés nem történt. 

Majdnem megölte kéthetes kislányát egy szombathelyi nő, öt év börtönre ítélte a törvényszék

Előfordult, hogy a síró csecsemő száját befogta, a hason fekvő gyermek fejét belenyomta a kiságy matracába, amitől a kislány koponyacsonttörést szenvedett.