Megvacsorázott a rabló, amíg áldozata a nappaliban rettegett

ugytudjuk.hu 2021-05-26 17:01:35
A pénztárca szinte üres volt, de a hűtőben akadt azért ez-az.

A Szombathelyi Törvényszék bejegyzése szerint a történet ott kezdődött, amikor a vádlott 2018. október 15-én éjfél körül, jogtalan eltulajdonítási szándékkal megjelent az általa korábbról ismert sértett lakásánál. Ide becsengetett, majd amikor a sértett ajtót nyitott, a terhelt az ajtót benyomva bement a lakásba, és a sértettet ököllel egy alkalommal arcul ütötte, majd az ajtót kulcsra zárta és a kulcsot a zsebébe tette. A terhelt a sértettől készpénz átadását követelte. A sértett ennek teljesítését megtagadta, ezért megfenyegette, hogy ismételten megüti.

A vádlott mindeközben kinyitotta a sértett hűtőjét, onnan sajtot, sonkát vett ki, valamint megevett egy zsemlét és megivott egy energiaitalt is.

A lakásban a terhelt észrevette a sértett pénztárcáját, azt magához vette, átforgatta, majd mivel abban semmit sem talált, újra pénzt követelt a sértettől, aki a további bántalmazástól tartva a pénztárca egyik rekeszéből átadott 10.000 forintot, és mutatta neki, hogy azon kívül már csak 2 darab 2.000 forintos címlet maradt a tárcájában, amire azonban a megélhetéséhez neki is szüksége van.

Erre a vádlott kivette az egyik 2.000 forintost, a másikat pedig kitépte a sértett kezéből, amely ezáltal kettészakadt. A terhelt mindezek után felszólította a sértettet, hogy menjenek el és vegyenek le pénzt a sértett bankkártyájáról, aki azonban közölte a vádlottal, hogy a bankszámláján nincsen már több pénze.

Fotó: Pixabay

A vádlott ekkor az egyik asztalról felvette a sértett mobiltelefonkészülékét, majd értékek után kutatva átnézte a lakásban a szekrényeket, mialatt a sértett megpróbált kijutnia lakásból, így elindult az ajtó irányába, de ekkor a terhelt megfenyegette, ha megpróbál elmenni, megüti. A sértett azonban mindenképpen menekülni akart, ezért a fürdőszobába ment, ahonnét az ablakon keresztül kimászott, és a társasház egyik lakójához ment segítséget kérni, aki értesítette a rendőrséget.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett el. A sértettnek 80.500 forint kára keletkezett, amelyből a nyomozás során 74.400 forint megtérült.

A vádlott a rabláson kívül különböző időpontokban, különböző áruházakból illatszereket, ruházati termékeket, élelmiszert is eltulajdonított. A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli rablás bűntette, 2 rendbeli lopás bűntette, 1 rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és 13 rendbeli lopás vétsége miatt a jelenleg 17 éves, büntetlen előéletű vádlottal szemben 4 évi javítóintézeti nevelését rendelt el.

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.