Reviczky Gábor: Az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük

Székely Zoárd 2021-05-25 17:04:00
A Kossuth-díjas színész szerint a hit és a megfelelő rezgés megvéd a vírus ellen.

„Tavaly március 11-én, amikor a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, az első dolgom az volt, hogy a feszületet kitettem az ajtómra, és ezáltal meghívtam Jézust az otthonomba. Megígértem neki, hogy itt mindig szeretet fogja várni. Megkértem, hogy védje meg a családomat. És bizony azóta sem fertőződött meg a családban senki"

– mondta Reviczky Gábor a kultura.hu-nak adott interjúban.

A Kossuth-díjas színész többek között a hit szerepéről fejtette ki gondolatait: szerinte nem kell feltétlenül vallásosnak lenni, a hit önmagában is mindig segít átlendülni a nehézségeken.

„A legfontosabb az, hogy valamiben higgyen az ember, mert az erősíti az önrezgését. A pandémia alatt az emberiséget elárasztotta a félelem, ami a legveszélyesebb dolog. Ebben az állapotban az ember önrezgése öt hertz, a boldog emberé ötven hertz. Tudományos kutatások nem mutatják ki, de nekem meggyőződésem, hogy az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük. Pedig a ’betolakodónak’ húsz hertz fölött már esélye sem lenne”

– magyarázta a színész.

Reviczky ugyan nem kapta el a fertőzést, de a biztonság kedvéért beoltatta magát, mégpedig kínai vakcinával.

„A hagyományos eljárásban bízom. Az orosz Szputnyik V-t szerettem volna megkapni, de akkor nem volt olyan. A Pfizert is felvehettem volna, ha elmegyek a dél-pesti kórházba, de nagyon tartottam az emberek felelőtlenségétől: hogy majd hosszú, kígyózó sorokban fognak várakozni. Így aztán Ráckevén oltottak be a kínai Sinopharmmal. A gyanúm beigazolódott, ugyanis később kiderült, hogy egy nálam idősebb barátom ugyanazon a napon elment a dél-pestibe, és a Pfizer mellett a Covidot is megkapta. Szegénykém alig élte túl.”

Eszerint – tette hozzá – ő maga is veszélynek lett volna kitéve. Bár, mint mondta, mivel az önrezgése magas, nem valószínű, hogy elkapja a vírust.

 

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szólj hozzá!

Több mint 350 millió forint ment el a VOKS2025 szavazólapokra 

Nem ellenőrizték, hogy valaki többször is kitöltötte-e, elhitték bemondásra, hogy nem. 

Medencék alá műpázsit: Praktikus és esztétikus megoldás

Sokan szembesültek már azzal a problémával, hogy a kerti medencéjük alja megsérült az éles kövektől vagy a felszín alatti gyökerektől. Ez sajnos nem ritka, és többeket elgondolkodtatott már, mivel is lehetne megvédeni a medence alját, hogy ellenállóbb legyen.

14 és fél milliárd forintból bővíti körmendi gyáregységét az Egis

Az állam 3 és félmilliárd forinttal száll be a költségekbe.

Alig fél éves működés után bezár az Oladi Posta és szatócsbolt

A munkaerőhiány miatt nem tud tovább üzemelni az üzlet.

Vágj bele a transzferálás világába bátran!

Sokan tántorodnak el már a kezdeti lépéseknél, amikor transzfer oldatokkal próbálkoznak.

Lélegezz tudatosan!

Elgondolkodtál már azon, hogy figyelsz-e a légzésedre egy kimerítő edzés közben?

Bő egy év telt el és még mindig folyik a nyomozás a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztás ügyében

Információink szerint ez eljárást egyszer már megszüntették, majd nemrég újranyitották. Ezt azonban sem a rendőrség, sem az ügyészség nem erősítette meg.

Fideszes delegálttal töltötték fel Sárváron az egyik megüresedett bizottsági helyet

Továbbra sem tükrözi a választási eredményt a bizottsági helyek elosztása.

Megrongálta a csatornát egy figyelmetlen sofőr Győrben

A rendőrség a lakosság segítségét kéri. 

Államosítják a Haladás Sportkomplexumot

Lényegében eddig is az államé volt, de most kiiktatják az állami céget is.

Vereséggel tért vissza Európába az ETO FC

Nem jött össze a bravúr Jerevánban.