Kiskorú lányt kényszeríttettek prostitúcióra Győrben

Farkas Bazsi 2021-05-25 07:44:32
Aztán az elkövetőknek az az ötlete támadt, hogy megzsarolják a lány egyik alkalmi partnerét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség zsarolás és minősített emberkereskedelem miatt emelt vádat három elkövetővel szemben. További három személlyel szemben zsarolás a vád. 

A vádirati tényállás szerint az emberkereskedelmet megvalósító elkövetők, két nő és egy férfi egy mélyszegénységben élő kiskorú lányt azzal az ígérettel tévesztettek meg, hogy utazzon győri otthonukba, ott pihenhet, kikapcsolódhat. A lány Győrbe érkezve beleegyezett abba, hogy róla fehérneműs fotókat készítsenek viccből, de arról nem tudott, hogy azokat feltöltötték egy prostituáltakat hirdető oldalra. Mikor ezzel szembesült, akkor arra kényszerítették, hogy férfiakat szexuális céllal fogadjon, az ezért járó, 2 nap alatt keresett összesen 135.000 forintot pedig elvették tőle. 

Miután a sértett hazautazott, az egyik nő ötlete alapján a kiskorú sértettel utoljára kapcsolatot létesítő férfi tudomására hozták, hogy akivel érintkezett, kiskorú, és ezért feljelentik, ha nem fizet 600.000 forintot. Az összeg kifizetése után a nő – további három férfi társát bevonva – újabb 1.200.000 forintot követelt a férfitól, ugyanazon fenyegetést alkalmazva. Az újabb fizetés helyett azonban az elkövetők rendőri elfogása valósult meg.

A minősített emberkereskedelmet is megvalósító elkövetőkkel szemben tizenöt év, a zsarolással vádolt férfiakkal szemben öt év a büntetési tétel felső határa.

Az ügyben a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.