Kásler: Rendkívül pontosan és helyesen döntött a kormány a járvány egész időszakában

Székely Zoárd 2021-05-25 08:14:07
A magyar emberek mindig rendkívül értelmesen reagáltak az eseményekre...

„Mindenekelőtt megemlíteném azt, hogy rendkívül pontosan és helyesen döntött a kormány a járvány egész időszakában, ami azt jelenti, helyes volt a felismerés, hogy világjárványról van szó, a WHO ezt csak márciusban jelentette be, de az operatív törzs létre jött január 31-én, messze-messze egész Európa előtt"

– nyilatkozta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője hétfőn a Hír TV-nek.

Kásler szerint ennek folyománya volt, hogy a járvány első fázisát „összehasonlíthatatlanul jól” vészelte át Magyarország, illetve „a járvány egész folyamatában helyes döntések voltak, helyes helyzetmegítélés történt, jól ítéltük meg a magyar egészségügy állapotát, jól ítéltük meg az orvosaink felkészültségét, nővéreink humanitását”.

„Nem tudok mondani visszatekintve az egy évre egyetlen egy olyan körülményt se, amit ne helyesen ítéltünk meg volna"

– tette hozzá.  

Arra a miniszter már nem tért ki, és később sem került szóba, hogy Magyarországon közel 30 ezer áldozatot követelt a koronavírus, ami miatt egy időben hazánk az egymillió főre eső áldozatok számát tekintve világelső volt.

„A magyar emberek mindig rendkívül értelmesen reagáltak az eseményekre és megértik azt, hogy most már nem csak a környezetük egészségéről van szó, de a saját egészségükről is"

– reagált az oltási ütem lassulásával kapcsolatos kérdésre.

A politikust arról is kérdezték, hogy a járvány alatt akadozó ellátások miatt vajon mennyi idő alatt hozhatja be az egészségügy a lemaradást, erre Kásler Miklós úgy felelt:

„Én nem is úgy gondolom, hogy akadozott volna, hanem rendkívül tervszerűen, mindig a járvány megfelelő fázisához igazodva működött, soha egyetlen egy másodpercig nem szünetelt semmilyen sürgősségi ellátás"

Szólj hozzá!

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.