Felmentette a bíróság a becsületsértés miatt feljelentett korábbi csepregi alpolgármestert

Farkas Bazsi 2021-05-25 14:15:00
Dénes Józsefet a polgármester és a jegyző vitte bíróság elé.

Tavaly decemberben írtunk róla, hogy rágalmazás miatt jelentette fel Dénes József csepregi képviselőt a város polgármestere és jegyzője. 

Horváth Zoltán polgármester, az Ugytudjuk.hu-nak akkor azt mondta, hogy szerinte Dénes folyamatosan valótlanságokat állít róla blogján és a Facebook-oldalán is. 

- Politikusként kénytelen vagyok eltűrni a kritikát, azt azonban nem, hogy folyamatosan bűncselekményekkel vádoljanak, amiket természetesen el sem követtem. Ha valamit sokszor mondanak el, annak hiába nincsen valóságalapja, az emberek előbb-utóbb elhiszik. Dénes közel 30 ilyen állítást tett velem szemben, ezt ma mind fel is soroltam a bírónőnek - mondta a polgármester. 

- Többek között azt nehezményezi a polgármester, hogy én hazudógépnek, korrupt tolvajnak és báb polgármesternek neveztem. A bíróságon elmondta, hogy ezek közül csakis a báb polgármestert mondtam és ezt tartom is - kezdte így decemberben Dénes József, az Ugytudjuknak. Amúgy ez az én véleményem, aminek kinyilvánítására az Alaptörvény jogot biztosít, ez ugyanis a véleménynyilvánítás szabadsága. Mindezt azért gondolom, mert a polgármester szerintem a jegyző bábja, annak a jegyzőé, aki teljhatalommal irányítja Csepreget. És, aki lehetetlenné teszi, hogy mint képviselő áttekintsem, hogy mire ment el az a 2 milliárd forint, amit a város fejlesztésre kapott. A mai napig nem tudjuk, hogy mi került 100 millió forintba a Malom kert rendbe tételén, vagy miért került 153 millió forintba egy olyan kerékpárút, amin híd sincsen. 

A decemberi békéltetés után, ma már tárgyalással folytatódott az eljárás. A bíróság a két feljelentés tárgyalását összevonta, majd felmentés történt az ügyben.

A Kőszegi Járásbíróság felmentette a vádlottat az ellene 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vád alól - írta az Ugytudjuk.hu-nak eljutatott közleményben a bíróság.

A feljelentés szerint a polgármester sértett magánindítványt terjesztett elő a sérelmére elkövetett rágalmazás vétsége miatt a korábbi alpolgármester -jelenleg a képviselő-testület tagja- ellen. A feljelentés szerint 2020. július 9-től több alkalommal, 2020. július 29-ig egy internetes oldalon és facebook profillal a becsület csorbítására alkalmas tények, tényre közvetlenül utaló kifejezések kerültek publikálásra. A sértett csatolta a hivatkozott, sérelmezett írásokat és kérte az elkövető felelősségre vonását.

Továbbá a jegyző is magánindítványt terjesztett elő a sérelmére elkövetett rágalmazás vétsége miatt a vádlott ellen. A feljelentés szerint 2020. július 11-től több alkalommal egy internetes oldalon a becsület csorbítására alkalmas tények, tényre közvetlenül utaló kifejezések kerültek publikálásra 2020. július 25-ig. A sértett csatolta a hivatkozott, sérelmezett írásokat és kérte az elkövető felelősségre vonását.

A vádlott nem vitatta, hogy az internetes bejegyzéseket ő írta és tette közzé. A Kőszegi Járásbíróság szerint a vádlott véleményét, értékítéletét képezik a közügyek gyakorlását érintően általános formában, konkrét tények állítása nélküli negatív értékelések, ekként becsületsértés megállapítására lehet alkalmas. A hivatkozott írások mint közhatalmat gyakorló személyeknek ezen tevékenységével összefüggésben kerültek megfogalmazásra;

a vádlott a sértettek közszereplői minőségével, a közügyeket érintően írta a sérelmezett kifejezéseket.

A közhatalmat gyakorló hivatalos személy az ezen tevékenységével összefüggésben elhangzott kritikákkal, bírálatokkal szemben az átlagosnál magasabb tűrési küszöböt kell, hogy elviseljen. Vagyis a vádlott az Alaptörvény IX. cikkének (1) bekezdésében írt véleménynyilvánítás szabadságával élt, a szabad véleménynyilvánítási jogát gyakorolta még akkor is, ha a bejegyzésekben a magánvádlók közéleti tevékenységét negatívan értékelte.

Ezért mentette fel a bíróság bűncselekmény hiányában a vádlottat az ellene emelt vád alól.

Az ítélet nem jogerős, azt a vádlott tudomásul vette, míg a magánvádló a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére három munkanapot tartott fenn.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.