Őszig marad a "veszélyhelyzet", a kormány továbbra is rendeleti úton kormányoz

Bazsó Bálint 2021-05-18 11:39:00
A kormánypártok képviselői annak rendje és módja szerint megszavazták saját eljelentéktelenítésüket. A hosszabbítás mellett marad a járvány elleni védekezés legfontosabb fegyvere: az ingyenes parkolás is.

Ahogyan az várható volt, az Országgyűlés a kormánypárti többsége 128 igen, - 57 ellenzéki nem szavazattal és tartózkodás nélkül - megszavazta a "veszélyhelyzet" meghosszabbítását, ami pedig lehetővé teszi a rendeleti úton történő kormányzást.

Fotó: TI/Máthé Zoltán

A kormány indoklása szerint erre azért van szükség, hogy a védekezést ne hátráltassa a törvényhozás lassú működése. Ennek megfelelően az Orbán-kormány a parlament nélkül dönthetett például az online oktatás, a kijárási tilalom, vagy éppen az önkormányzatokat szivató és a járvány elleni védekezéshez semmilyen szinten nem kapcsolódó ingyenes parkolás kérdésében.

A mostani hosszabbításnak van határideje is: eszerint az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetétől számított 15. napig marad velünk a különleges jogrand (ha nem hosszabbítják meg persze).

Erről korábban itt írtunk:

Szeptemberig hosszabbítaná meg a kormány a veszélyhelyzet idejére vonatkozó rendeleteket

A Magyar Narancs szúrta ki azt a kedden késő este benyújtott törvénymódosítás t, ami főszabály szerint őszig meghosszabbítaná a most érvényben lévő veszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseket. Mint ismert: tavaly novemberben a parlament 90 napra megadta a felhatalmazást a kormánynak a rendeleti úton való kormányzásra a veszélyhelyzet alatt, ám az akkor kihirdetett veszélyhelyzet hatálya február 8-án lejárt.

Mint ismert, a kormány tavaly márciusban rendelte el először a veszélyhelyzetet, ám ahhoz, hogy azt fenntartsák 15 nap után is, szükség van az Országgyűlés beleegyezésére is. A kényelmes kormánytöbbség révén ez nem is volt kérdés, így a parlament azóta többször megszavazta azt.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.