Így győzhetjük le végleg a koronavírust és a mutációit

Székely Zoárd 2021-05-18 19:34:00
Remek eredményeket mutatnak az állatkísérletek.

„Egy, a Nature folyóiratban nemrég megjelent publikáció érdekes eredményeket szolgáltatott és a koronavírusok végső legyőzésének lehetőségével kecsegtet"

– tette közzé egy Facebook-bejegyzésben Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa.

Mint írja, a tudomány már jóval a járvány előtt foglalkozott a koronavírus legyőzésének témájával, és az elmúlt évtizedek nagyszerű tudományos eredményei most egy új irányt hozhatnak a vírus elleni hosszú távú harcban.

A kérdéses vakcinát a Duke Human Vaccine Institute kutatói fejlesztették, és az állatkísérletes fázisban igen jó eredményeket hozott:

a beoltott alanyokat egyszerre több SARS-CoV-2 variáns, a 2002-es SARS-CoV-1 és egyéb, közeli rokon koronavírusok ellen is megvédte.

A technológiát Kemenesi Gábor szerint pánkoronavírus vakcinatechnológiának nevezik.

„A SARS koronavírus-járványt követően, egy, a fertőzésből felgyógyult páciens vérében olyan speciális antitesteket találtak a tudósok, melyek nem csupán a SARS vírust voltak képesek megkötni (neutralizálni), hanem más, rokon koronavírusokat is. Ez a megfigyelés vezetett el a jelenlegi fejlesztéshez és mutatta meg, hogy a pánkoronavírusvakcina-fejlesztéseknek lehet létjogosultsága"

– írta a kutató.

Kemenesi kitér rá, hogy a vírus tüskefehérjéje egy nagyon összetett, viszonylag nagy méretű fehérje. A sejtekhez való tényleges kötődésben ennek csupán egy része játszik szerepet, az úgynevezett receptorkötő-domén (RBD).

„Az említett beteg véréből kimutatott, széles körű védelmet ígérő antitestek végül rámutattak a receptorkötő-domén gyenge pontjára. Létezik ugyanis egy kifejezett pont a fehérjén belül, amelyre a termelődött antitestek hatékony neutralizáló (semlegesítő, a testi sejtekhez való kötődést megakadályozó) hatást fejtenek ki. Méghozzá széleskörűen, azaz az ilyen antitestek nem csupán a SARS-CoV-2 ellen képesek védelmet nyújtani, hanem bekötődnek és neutralizálnak más, rokon koronavírusokat is, és ami jelenleg a legfontosabb: az összes vizsgált SARS-CoV-2 variánst is"

– folytatja Kemenesi, majd kitért arra, hogy a kutatók lényegében ezt a receptorkötő domént kötötték több példányban egy nanorészecske felszínére, a megfelelő szerkezetben.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Az így beoltott állatok pedig százszázalékos védelmet nyertek a SARS-CoV-2 fertőzés ellen, de a brit, dél-afrikai és brazíliai variáns és más, közeli rokon koronavírusok (SARS-szerű bétakoronavírusok) ellen is.

Kemenesi Gábor szerint az elmúlt 20 évet nézve a mostani a harmadik koronavírus-járvány, amely az emberiséget érte, így „ez a fejlesztés igazi tudományos áttörésnek számít a koronavírusok elleni védekezésben”. A legfőbb megállapítás pedig az szerinte, hogy a pánkoronavírus-vakcinák segítségével akár tartósan és széleskörűen is képesek lehetünk kivédeni a koronavírusok jelentette fenyegetést.

Szólj hozzá!

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.