Ez komoly? Az EMMI két munkanapot adott a kórházak számának meghatározására

Papp László Tamás 2021-05-16 14:19:51
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége ráadásul csak a médiahírekből értesült erről.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a médiahírekből értesült arról, hogy az EMMI vezetése a Szakmai Kollégium tagozataitól 4 napos (két munkanapos) határidővel kért javaslatot arra, hogy szakmájukban országos lefedettségben milyen kapacitással és geográfiai elhelyezkedéssel hány fekvő- és járóbeteg intézményre van szükség – fogalmaz a MOK közleménye.

A MOK több ízben tett javaslatot az ellátórendszer komplex átalakítására. Jelenleg nem kaptunk felkérést a munkában való közreműködésre – állítja a kamara.

A hozzánk eljutott információk alapján fontosnak tartjuk az alábbiak rögzítését:

Örülünk annak, hogy a kormány hosszú idő után hozzá akar látni az ellátórendszer szerkezetének meghatározásához. Ugyanakkor ezt a tervezési metodikát nem tartjuk sem célravezetőnek, sem eredményesnek.

A két munkanapos határidő jelzi a kérés komolytalanságát – véli a MOK.

Ha évtizedeket tudott várni az ellátórendszer átalakításának tervezése, akkor pár héten már semmi nem múlik: egyértelmű feladatkiosztás mellett megfelelő időt kellett volna adni a Kollégiumnak a megalapozott javaslatok kialakítására – fogalmaznak. 

Miután itt nem szorosabb értelemben vett orvosszakmai kérdésekről, hanem ellátásszervezési és kapacitástervezési feladatokról van szó, célszerű lett volna számukra szakértők bevonását is lehetővé tenni forrásbiztosítás mellett. Így, mindezek nélkül ez csupán látszat-konzultációnak,  felelősség-áthárításnak tekinthető – fűzik hozzá.

A kollégium tagozatai - igen magas szakmai felkészültségű tagjai ellenére - infrastrukturális és szervezeti okok miatt sem alkalmasak ilyen ütemű és volumenű stratégia tervezés elkészítésére. A Szakmai Kollégium tanácsadó testület, nem intézmény. Elsődlegesen szakmai szempontokat tudnak adni, és szakpolitikai műhelyekben elkészült javaslatokat tudnak szakmailag véleményezni – állítja a MOK.

Nem tartjuk eredményesnek azt a munkamódszert, hogy az egyes szakmák önállóan tervezik a szükséges kapacitásokat. Az egyes szakmák saját struktúrájuk őrzésében érdekeltek, ezért ez a módszer inkább a jelenlegi struktúra konzerválásához, bővítéséhez vezet, nem pedig egy átláthatóbb, igazságosabb, korszerűbb szerkezethez.

Kérdésként merül fel például, hogy hogyan egyeztethető össze az országos intézetek vezető szerepe a centrumkórház-elvvel? – mondják.

A szerkezet (lokáció és kapacitás) csak a funkciókkal, kompetenciákkal együtt értelmezhető, nem szabad csupán a kapacitásokat tervezni. Az egyes szintek szerkezetét és kompetenciáját együtt, összehangoltan kell átalakítani. Ugyanígy nem szabad izoláltan csak a szakellátás intézményeit tervezni – szól a közlemény.

A korszerű ellátórendszerben az alapellátás, a rehabilitáció és a szűrési-, gondozási rendszerek is ennek részét képezik.

Ahhoz, hogy a tagozatok koherens, egybedolgozható anyagot készíthessenek, pontosabb megrendelésre lett volna szükség,  meg kellett volna határozni az átalakítás célrendszerét – fogalmaz a MOK.

A szerkezeti átalakítás javasolt céljai:

    - Az ellátórendszer szerkezetének hozzáigazítása a megváltozott technológiai környezethez, a megváltozott morbiditási mutatókhoz és megváltozott lakossági attitűdhöz;
    - Fenntarthatóbb intézménystruktúra kialakítása a lakosságközeli ellátások erősítésével;
    - A területi hozzáférési egyenlőtlenségek kiegyenlítése, az igazságos hozzáférés javítása;
    - Tiszta, egyértelmű betegutak kialakítása;
    - Az ellátórendszer adaptivitásának, szerkezeti rugalmasságának javítása.

A változások előkészítésénél figyelembe kell venni az ellátást nyújtó egészségügyi dolgozók lelki – mentális állapotát, a jogviszony törvény még elvarratlan szálai miatti feszültségeket.  Egy most kierőltetett, konszenzus nélküli átalakítás hatására egészségügyi dolgozók tömege fogja elhagyni a közszolgáltatást, de akár az országot is – figyelmeztet a MOK.

Az egészségügyi rendszer szerkezetének és működésének átalakítása nem halasztható, a Magyar Orvosi Kamara vezetése által is támogatott feladat. De ez csak abban az esetben lehet sikeres, ha előkészítése megfelelő szakmai és társadalmi  konszenzuson alapul, és biztosítja a végrehajtásához szükséges egészségügyi dolgozók pályán maradását – zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.