Nem nagy meglepetés, de a kormány az endometriózisban szenvedő nőket is magára hagyja

Székely Zoárd 2021-05-13 15:00:49
A betegek éveket is várhatnak az állami ellátásra, ha nem tudják kifizetni a magánkezelést.

„Az életünkről kell lemondani a betegség miatt: mi, akik ebben érintettek vagyunk, »csak« meggyógyulni szeretnénk, és minden vágyunk, hogy gyermekünk születhessen. Ebbe a lelkileg, testileg és anyagilag is megterhelő folyamatba teljesen össze lehet törni"

– nyilatkozta az Azonnalinak egy neve megváltoztatását kérő nő.

A lap az endometriózisban szenvedő nők életéről és nehézségeiről számolt be, ugyanis miközben a betegek számára komoly problémát jelent, hogy veszélybe kerül a gyermekvállalás lehetősége, a „családbarát kormány" választásra kényszeríti az érintetteket:

vagy kifizetik a magánegészségügy többmilliós árait, vagy éveket várnak az állami ellátásra.

Az endometriózis kapcsán Szél Bernadett (független) többször is felszólalt a parlamentben, sőt petíciót is indított a betegek közfinanszírozott ellátásáért.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Ennek hátterében a tavaly november 18-án életbe lépett új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény áll, ami túl azon, hogy – a hálapénz problémáját megszüntetendő – megtiltotta az egészségügyi dolgozóknak, hogy az állami és magánszférában is párhuzamosan végezzenek munkát, azt a lehetőséget is megszüntette, hogy egyazon orvos a betegét szabadon mozgathassa az állami és a magánegészségügy között.

„Mindezt ráadásul úgy, hogy az endometriózissal foglalkozó szakorvosok, specialisták jószerivel inkább a magánegészségügyet választották az állami helyett, fizetésemelés az állami jogviszonyban ide vagy oda, így a betegek jó része is oda kell menjen, és – ha csak nem akar egy teljesen másik, az állami egészségügyben dolgozó orvoshoz menni, és kivárni ott a sorát – vállalnia, hogy kifizeti a magánegészségügyi ellátás magasabb költségeit"

– állítja Szél Bernadett.

De hogy miért jelent ez problémát?

Az endometriózis ugyanis nem életveszélyes, jóindulatú, de az életminőséget rendkívüli módon romboló betegség tud lenni.

A szokásos menstruációs ciklus során a méhnyálkahártya a nemi hormonok hatására megvastagodik, és felkészül egy lehetséges terhesség befogadására. Ha nem alakul ki terhesség, csökken a hormonszint, emiatt a méh megvastagodott nyálkahártyája lelökődik. A folyamat során a nyálkahártya a hüvelyen keresztül, vérzés kíséretében havonta távozik.

Amikor méhnyálkahártya (endometriális) szövet kerül a méhen kívülre, akkor – hasonlóan a méhben található hormonérzékeny nyálkahártyához – havonta megvastagodik. Mivel azonban ez a kóros helyen lévő nyálkahártya nem tud a szervezetből távozni, felszaporodik a zárt testüregekben, és a környező szöveteket ingerli.

ilyen volt az endometriózis műtétem | HeyJulie

endometriózis #menstruációKöszönöm, hogy itt vagy. Ha tetszik, iratkozz fel és nyomj rá a csengőre, hogy ne maradj le az új videóimról! :)Ha segítségetekre ...

A szervezetben felgyülemlő endometriális szövet ciszták kialakulásához vezethet, amik a későbbiekben hegszövetet és összenövéseket eredményezhetnek, azaz a kismedencében található szervek falai összehegesedhetnek. Ez a folyamat fájdalmas, a tünetek erőssége különösen a menstruáció ideje alatt fokozódik, a hegek és összenövések pedig meddőséghez vezethetnek.

Azt sajnos nem tudni, hogy pontosan hányan szenvedhetnek ebben a betegségben, mindenesetre a Női Egészségért Alapítvány nemzetközi adatokon alapuló becslése szerint a világon 198 millióan érintettek, Magyarországon pedig a termékeny korú nők körülbelül 10 százaléka, azaz 200 ezer fő szembesül az endometriózis következményeivel.

 

Címlapfotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.