Curtis bátyja gyilkolhatta meg az MTK egykori focistáját

Székely Zoárd 2021-05-12 17:23:00
Akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetik.

Kedd hajnalban kommandósok csaptak le egy biztonsági cég három munkatársára, akik a gyanú szerint több mint egy évtizeddel ezelőtt megölték az MTK volt labdarúgóját, Katzenbach Imrét.

Az elfogott három személy közül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény konkrét elkövetésével, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót felbujtással gyanúsították meg a nyomozók.

Kiderült, hogy Sz. Lajos nem más, mint az ismert rapper, Curtis testvére, aki egy biztonsági szolgálat tagjaként olyan világhírű sztárokat kísért budapesti látogatásuk során, mint Terrence Hill, Ronaldinho és Carles Puyol – tudta meg a Blikk.

Sz. Lajos a brazil futballista, Ronaldinho oldalán.

Fotó: Facebook

Az ügyészség közleményéből kiderült, hogy

a gyanú szerint bérgyilkosság történt.

Mint írják, a megalapozott gyanú szerint egy 51 éves H. László 2009 augusztusában megbízott egy – jelenleg börtönben ülő - 50 éves férfit, H. Attilát Katzenbach Imre megölésével. Ez a férfi a megbízást elfogadta, majd 2009 szeptemberében az egykori focistát Baranyajenő térségébe vitte, ahol két társa Sz. Lajos és L. István pénzért kioltotta a volt MTK-s focista életét.

Sz. Lajost, Curtis bátyját és L. Istvánt a gyilkosság elkövetésével, a harmadik férfit, H. Lászlót pedig a gyilkosságra való felbujtással gyanúsítják. H. Lászlót a rendőrség már korábban gyanúsítottként felelősségre vonta, ő jelenleg más ügy miatt ül börtönben.

A Fővárosi Főügyészség közleményében leírják, hogy a gyanúsítottak terhére róható bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Mindezért a főügyészség álláspontja szerint, alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának.

Hozzátették, mindemellett megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak - különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy befolyásolásával vagy megfélemlítésével - megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

A Fővárosi Főügyészség mindezekre tekintettel, a három férfi letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan holnap dönt - olvasható a közleményben.

Szólj hozzá!

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.

Épp csak megjött az ősz, de a Győr-Szol már a karácsony felé kacsingat

Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.

Örökre elnémult a Kőbánya blues: meghalt Deák Bill Gyula, a magyar rock legendája

A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Ez is kiderült: Hende Csaba 30 évre titkosította, most mégis nyilvánosságra került a Groupama Aréna megnyitóján repülő Gripenek sztorija

A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.

Jótékonysági főzés és családi programok várják a győrieket szombaton a vásárcsarnokban

Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.