A járvány kezdete óta felére esett vissza az utasok száma a győri buszokon

Pintér Bence 2021-05-12 06:27:00
A környezetet az autózásnál jobban kímélő tömegközlekedési alternatívák megszenvedték a koronavírus kitörését.

A közlekedési cégek adatai alapján pontos számokat közölt a Kisalföld arról, hogy hogyan alakult a tömegközlekedés kihasználtsága Győr-Moson-Sopron megyében a járvány időszaka alatt. Mint kiderült:

komolyan visszaesett a helyi, helyközi buszok, illetve a vonatok kihasználtsága.

„Győr-Moson-Sopron megye helyközi közlekedésében a koronavírus első hullámában az utasforgalom csaknem 75 százalékkal csökkent. Tavaly szeptemberre a csökkenés 25 százalékkal mérséklődött, majd 2021 márciusára a szállított utasok száma 50 százalékkal esett vissza a járvány előtti időszakhoz képest. Az idei első negyedéves adatokat összehasonlítva, 2018-hoz viszonyítva 47 százalékkal, a tavalyi évhez képest pedig 36 százalékkal kevesebb utas vette igénybe a szolgáltatásunkat a megyében” – közölte a Kisalföld kérdésére a Volánbusz kommunikációs szolgálata.

A lap szerint a járvány kezdete óta Sopron helyi közlekedésében 20, Győrben 47, Mosonmagyaróváron 52 százalékkal esett vissza az utasszám.

Úgy, hogy sem a helyközi, sem az említett megyei városok helyi közlekedésében nem emeltek jegyárat a pandémia idején.

A GYSEV szóvivője a Kisalföldnek elmondta: a 2019-es évhez viszonyítva a Sopron–Győr és a Sopron–Szombathely szakaszon mintegy 30 százalékos visszaesést tapasztaltak. A MÁV pedig azt közölte: a 2020-as adatok az 1-es vonal (Budapest-Hegyeshalom) tekintetében 36 százalékos, a győri állomások esetében 34 százalékos csökkenést mutatnak a három évvel ezelőtti utasforgalomhoz képest.

Szólj hozzá!

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.

Median: 55-35 a Tisza előnye

Markáns különbség kezd kirajzolódni a két párt között.

Szombathelyen és Észak-Vasban eddig 6 jelöltet vett nyilvántartásba a választási iroda

Dél-Vasban egyelőre 5 jelölt adta le a szükséges 500 aláírást.

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat.

Amikor a sport valóban összeköt - Lélekmozgató Programot rendeztek Győrben

Érzékenyítés, közösség és közös élmények a Magyar Parasport Napjához kapcsolódva.