Mától a Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni

Fehér Buda 2021-05-05 12:14:00
Müller Cecília jelentette be az operatív törzs tájékoztatóján.

Gál Kristóf, az országos rendőrfőkapitányság szóvivője emlékeztetett, hogy decemberben már beszámolt arról, hogy a kiberbűnözés elleni főosztály rémhírterjesztés miatt indított eljárásokat több emberrel szemben. Az egyikük olyan cikket publikált az interneten, amiről később megállapították, hogy alkalmas volt a járványügyi védekezés akadályozásra. Az ellene szóló nyomozást a rendőrök befejezték, az így készült iratokat vádemelési javaslatra adták át az ügyészégnek. Ezen kívül több, hasonló nyomozás is folyamatban van.

A rendőrök tegnap 527 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselés elmulasztása miatt, míg 63-an szegték meg a kijárási tilalmat. Jelenleg 24 796-an vannak hatósági házi karanténban.

Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján aztán bejelentette, hogy

mától a Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni az eeszt.hu oldalon, így már három vakcinára lehet időpontot kérni a portálon keresztül.

Az országban eddig 4 millió 123 ezer 697 embert oltottak be, ez az ország lakosságának majdnem 43 százaléka. 2 millió 248 ezren megkapták a második oltásukat is. Tegnap 1130 új fertőzöttet regisztráltak, 4374-en vannak kórházban. Azt, hogy bármilyen ismétlő oltásra szükség lesz-e azt a jövő fogja eldönteni. Még rövid idő telt el az első oltások óta, folyamatosan figyelemmel kísérik, meddig tart egy-egy vakcina védelmi ideje.

Müller elmondta, hogy sokan érdeklődtek aziránt, hogy miért lehet az, hogy egy-egy oltás után nem tudnak ellenagyag termelődést mérni a szervezetben. Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy

többféle, rendkívül bonyolult immunológiai folyamat folyik le a szervezetben az oltást követően.

Maga az ellenanyag száma erről nem ad elég információt, de a Magyarországon alkalmazott vakcinák mindegyike megvéd a vírus súlyos lefolyásától. Jelenleg hatféle vakcinát vetnek be nálunk, a Janssen féle, legújabb oltóanyagot az oltóbuszokon alkalmazzák, mert ebből csak egy dózist kell beadni.

Müller azt is megosztotta, hogy maga a járvány továbbra is a brit mutáns révén fertőz, eddig nem azonosították be az indiai mutánst nálunk.  Az országos tisztifőorvos szerint ez viszont csak idő kérdése, hiszen a környező országokban már megjelent a dupla mutáns. Annak ellenére, hogy az indiai dupla mutáció mindegyike a vírus tüskefehérjéjén következett be, egyelőre úgy tűnik, nem okoz súlyosabb megbetegedést a brit variánsnál, habár Müller szerint ez is komoly tüneteket tud produkálni. Ezt az mutatja jól, hogy tegnap még mindig 128 beteget veszítettünk el.

Az országos tisztifőorvos arra is kitért, hogy

nem ellenjavallat a vakcina beadása azok számára, akik három hónapon belül estek át a betegségen, főleg akkor, ha enyhe tünetek jelentkeztek nála. Müllert mindenkitől azt kérte, hogy erről az oltóorvosukkal is tárgyaljanak.

A tisztifőorvos szerint eddig 4,7 millióan regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, közülük 80 százalék már meg is kapta a védőoltást. Folyamatosan nyitva van a regisztrációs felület, és az időpontfoglaló is a rendelkezésre áll. A kedden beérkezett Pfizer a második körös oltásra, és a 16-18 éves korosztály oltására fog elmenni. Müller egyelőre azt kéri, hogy regisztráljanak a fiatalok a saját védettségük, szabadságuk érdekében. Nekik várhatóan a jövő hét második felében, külön biztosítanak időpontfoglalási lehetőséget.

Müller elmondta, hogy tegnap elkezdődött a háziorvosok díjazása, az első összegeket kiutalták a praxisok felé. A márciusi, sokszor túlórában végzett oltásokat díjazták, 1305 praxis között osztottak el 92 millió forintot, átlagban ez 70 ezer forintot jelent. 

Müller újságírói kérdésekre elmondta, hogy van, ahol megint emelkedik a szennyvizekben az örökítőanyagok száma. Ennek az a magyarázata, hogy általában hetente, vagy hetente kétszer vesznek mintát, ezek a minták mozognak. Országosan viszont stagnálást észlelnek, különböző városokban nem egyenletes a szennyvizekben található az örökítőanyag mennyisége. A tisztifőorvos szintén kérdésre elmondta, hogy azok a fiatalok is regisztrálhatnak a védőoltásra, akik nemrég estek át a koronavírus-fertőzésen.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.