110 ezer forintot zsákmányolt két rabló egy szombathelyi dohányboltból még tavaly, az egyikük felelni fog miatta

Nagy Donát 2021-05-05 08:43:19
A nyomozás ideje alatt az elkövető elhunyt, segédjét azonban még megbüntethetik.

A Szombathelyi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki segítséget nyújtott a nyomozás során elhunyt elkövetőnek 2020 májusában egy szombathelyi nemzeti dohánybolt kirablásában - írja az ügyészség közleménye.

Fegyveres rabolt ki egy dohányboltot a szombathelyi Váci Mihály utcában

Vasárnap hajnalban kirabolták Szombathelyen, a Váci Mihály utcai dohányboltot. Információink szerint fegyveres rablás történt. Kerestük a rendőrséget is, akik szűkszavú válaszukban csak annyit írtak, a nyomozás érdekeire tekintettel nem tudnak tájékoztatást adni az ügy részleteiről. A rablás tényét viszont a rövid válaszban nem cáfolták.

A vádirat szerint a letartóztatásban lévő nő szállította a néhai terheltet személygépkocsival az egyik szombathelyi nemzeti dohánybolthoz, majd bement oda felderíteni a terepet. Még az autóban a nő átadott az elkövetőnek egy airsoft pisztolyt.

Ezt követően az elhunyt terhelt bement a dohányboltba, kért egy doboz cigarettát, majd miután azt zsebre tette, elővette az airsoft pisztolyt, az eladóra fogta és a bevétel átadását követelte.

A sértett 110.000 forintot adott át az elhunyt terheltnek. A bűncselekmény elkövetése után a nő szállította az elkövetőt a lakására és a bűncselekményből származó pénzen megosztoztak.

Fotó: police.hu

A Szombathelyi Járási Ügyészség bűnsegédként, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja a letartóztatásban lévő nőt, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A járási ügyészség mértékes indítványt is tett a vádiratban, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az elhunyt elkövetővel szemben, mivel halála miatt a büntethetősége megszűnt, a nyomozó hatóság az eljárást megszüntette.

Szólj hozzá!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.

Idén nyáron végre felújítják a Hecsei úti felüljárót Győrben

A város egyik legfontosabb közlekedési útvonalán júniustól indulnak a munkák, időszakos lezárásokra is készülni kell.