Szombaton kinyit az ország

Farkas Bazsi 2021-04-30 07:36:00
De csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek.

Szokásos péntek reggeli rádió interjúját adta Orbán Viktor. 

A magyar miniszterelnök azt mondta, hogy mivel tegnap este 3 millió 9 száz tizen pár ezernél tartott a beoltottak száma, így egészen biztos, hogy szombat reggeltől kitolódik a kijárási korlátozás, így holnaptól éjfélre kell hazaérnünk, a boltok és a vendéglátók pedig 11 óráig lehetnek nyitva.

A védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek holnaptól nyit az ország. 

Akinek van, azok mehetnek színházba, tánc és zeneművészeti előadásra, moziba, edzőterembe, uszodába, közfürdőbe, jégpályára, állatkertbe, vadasparkba, vidámparkba, játszóházba, múzeumba, és sporteseményre. Megnyílnak a szállodák és az éttermek belső helyiségei is, de csak azoknak, akiknek megvan a védettségi igazolványa. 

A kormány úgy döntött, hogy az érettségi után elkezdik oltani a fiatalokat is. Ezt Pfizer vakcinával teszik meg, így ezzel az oltással csak ma fogják a felnőtteket oltani, a többit elteszik a gyerekeknek. 

A miniszterelnök azt mondta, hogy a lagzikat egyelőre azért nem engedélyezik, mert nem akarják szétszedni a násznépet oltottakra és nem oltottakra. 

A horgászokkal azonban foglalkozni kellett, mert 700 ezren vannak az országban és most van a szezonja a balin és a süllő horgászatnak, amivel este érdemes foglalkozni. 

Az alapítványi pénzmentéssel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, hogy maguk az egyetemnek jelentkeztek be azért, hogy alapítványi formában szeretnének működni. 

Ez egy lokomotív, ami reményeink szerint jobban tudja majd húzni az ország szerelvényét - mondta Orbán. 

A kormányfő többször hangsúlyozta, hogy a baloldali szavazók ne üljenek fel a pártjaik oltásellenes kampányának és menjenek el oltakozni. 

Az oltás az egy nemzeti ügy - hangsúlyozta Orbán. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.