Kenőpénzért teszt nélkül engedtek be embereket Ausztriába a most lebukott katonák

Papp László Tamás 2021-04-29 07:34:46
Az ügyben az osztrák katonai rendőrség nyomoz.

Három osztrák katona pénzért engedett át teszttel és papírokkal nem rendelkező embereket nyugati szomszédunkhoz – írta a az orf.at-ra hivatkozva a GyőrPlusz. 

A burgenlandi segélynyújtó misszió három katonáját azzal gyanúsítja a katonai rendőrség, hogy érvényes dokumentumok hiányában is engedtek át embereket Ausztriába. Ezért állítólag pénzt kaptak a sofőröktől – szól a hír.

Az osztrák rendőrség burgenlandi hivatala egyelőre nem nevezte meg, melyik határállomáson történt az állítólagos vesztegetés, mely ország állampolgárait juttatták be Ausztriába, s voltak-e köztük magyarok. A gyanúsítást és a nyomozás tényét azonban elismerték.

Közismert, hogy az ingázó munkavállalókat – köztük több száz győrit is – még a legszigorúbb zárlat idején is beengedték dolgozni Burgenlandba. A tartományfőnök szerint az ő munkájuk nélkül megbénulna Ausztriának a határmenti vidéke, mindenekelőtt a házi gondozás, a szociális intézmények működése.

Ezért aztán Magyarország és Ausztria megállapodása értelmében az ingázó munkavállalók átjárhatnak Ausztriába. Ehhez azonban hivatalos papírral kell igazolni, hogy hol dolgoznak, s rendelkezniük kell 72 órán belüli negatív covidteszttel. Ezeket a teszteket Ausztriában ingyen végzik el a magyaroknak is a gyógyszertárakban és az oltópontokon – zárul a hír

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.