Megerőszakolta a 12 éves húgát, majd halálra késelt egy nőt a kőbányai sátánista

Székely Zoárd 2021-04-27 16:13:00
Életfogytiglanra is ítélhetik.

Súlyosabb minősítésért és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabásáért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség annak a 24 éves férfinak az ügyében, akit húsz év fegyházra ítéltek, mert macsétával végzett egy nővel a gyermekei előtt Kőbányán.

A férfi december 30-án Kőbányán, a Harmat utcában követni kezdte a vele egy emeletes házban lakó és hazafelé tartó kiskorút. A házban a férfi hazament és magához vett egy bozótvágó kést és más fegyvernek minősülő tárgyakat is, azért, hogy a kiskorút bántalmazza, majd a szomszédban lakókhoz ment és becsengetett.

Amikor az anyuka résnyire kinyitotta az ajtót, a férfi belökte a lakásba és egy bozótvágó késsel összekaszabolta a gyermekei előtt. A gyermekeit utolsó leheletéig védő anyukát kórházba vitték, de már nem lehetett megmenteni az életét.

A halottszemle során összesen 26 szúrt, vágott sebet találtak az áldozaton.

A nyomozó hatóság ehhez az ügyhöz egyesített egy másik büntetőügyet is, amelyben a fiatalt azzal gyanúsították, hogy december 25-én megerőszakolta a 12 éves kiskorú féltestvérét, és gyermekpornográf felvételeket tárolt a lakásán talált notebookon.

A nyomozók egy titkos naplót is találtak a brutális gyilkos albérletében, amely tele volt szexuális fantáziálással. A füzet a gyilkosság napján azzal zárul: „a sátán segítségével megpróbálok gyilkolni, hátha sikerül”. 

A tettes már az előkészületi ülésen beismerte a horrorisztikus gyilkosságot és a gyermekpornográfiával kapcsolatos vádpontban is bűnösnek vallotta magát. Azt azonban tagadta, hogy megerőszakolta volna karácsonykor a mostoha húgát.

A bíróság 20 év fegyházra ítélte a férfit februárban, de az ügyész súlyosabb minősítés megállapításáért és súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett, míg a védő az emberölés téves jogi minősítése miatt, továbbá a szexuális visszaélés bűntette alóli felmentésért, valamint a büntetés enyhítése céljából fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fellebbezésében többek közt azt kérte, hogy a másodfokú bíróság minősítse különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek a bűncselekményt, és életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtsa az elkövetőt a feltételes szabadságra bocsátás időpontjának meghatározásával.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.