Müller Cecília: Itthon még nem azonosították az indiai vírusmutánst

Székely Zoárd 2021-04-26 12:06:00
Tetemes mennyiségű kínai vakcina is érkezett.

„Honfitársaink betartották a szabályokat, kirívó szabályszegést a hétvégén nem tapasztaltunk"

 közölte Kiss Róbert rendőr-alezredes a hétfői operatív törzs sajtótájékoztatóján a szombati terasznyitással kapcsolatban.

Hozzátette, hogy továbbra is kiemelten fontosnak tartják az intézkedések betartását, ezek betartására kér mindenkit. A hétvégén elsősorban figyelmeztetésben részesítették azokat, akik nem tartották be az intézkedéseket, ez azt jelenti, hogy

egyetlen vendéglátóhelyet sem kellett bezáratni a terasznyitás hétvégéjén.

„Tetemes mennyiségű oltóanyag érkezett az országba hétvégén"

– jelentette be Müller Cecília, utalva arra a 600 ezer adag Sinopharm-vakcinára, ami tegnap este került kiszállításra. 

Az oltóanyag valamennyi kórházi oltóponton elérhető lesz, és a háziorvosok számára is rendelkezésre bocsátják.

Az országos tisztifőorvos elmondása alapján a Sinopharm vakcinában teljes, elölt vírus van, ezért erőteljes immunválasz alakulhat ki. Arra számítanak, hogy ez a vakcina majd hatásos lehet a későbbi variánsokkal szemben is, de ennek részleteit még vizsgálni kell.

Fotó: MTI

Müller beszélt az egyes oltóanyagok hatékonyságáról is, kiemelve, hogy a gyártani tervezett magyar vakcina is teljes elölt vírust fog tartalmazni, mert egyelőre ez a módszer bizonyul a leghatékonyabbnak.

Kitért az online oltási időpontfoglalásra is: mindenki, aki előzetesen regisztrált, felmehet az időpontfoglalásra szolgáló weboldalra és néhány perc alatt elintézheti a foglalást, vagyis ma már nem kell sms-ben kapott kód, behívó vagy más adat.

Mától minden regisztrált tud interneten időpontot foglalni az oltására

Pénteken megnyílt az online oltási időpontfoglaló, közölte a kormányzati tájékoztató portál. Mint írták: mostantól már minden még nem beoltott és érvényes regisztrációval rendelkező tud interneten időpontot foglalni az oltására. Egyúttal jelezték, hogy az időpontfoglaló most kifejezetten a jövő heti Sinopharm vakcinával történő oltásra van kinyitva.

„A járvány nem ért véget, a mai 176 áldozat között is vannak fiatalok, illetve olyanok is, akik nem szenvedtek semmilyen alapbetegségben"

– hangsúlyozta a tisztifőorvos, aki szerint ez figyelmeztető jel kell, hogy legyen mindenkinek, a brit mutáns továbbra is erőteljes.

Tájékoztatott, hogy az indiai dupla vírusmutánst már Svájcban azonosították, ám egyelőre nem tudni, mennyivel veszélyesebb, mint a többi variáns.

„A virológusok szerint jó hír, hogy az általunk használt ötféle vakcina az indiai mutációval szemben is védelmet nyújt, de Magyarországon ezt a típust egyelőre nem azonosították"

– mondta Müller, majd kiemelte, hogy szennyvízadatok alapján a legtöbb városban csökken a koronavírus oltóanyaga, egyedül Debrecenben mértek stagnálást.

Szólj hozzá!

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.

Rendőrségi szállásról lopott a vagyonőr Győrben

300 eurórért nem biztos, hogy megérte.

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.

Önálló magyar teherautó gyártás lesz Győrben

Ezt Orbán Viktor jelentette be a DPK hatvani road showján.

Elhunyt Fenyő Miklós

A zenész 78 éves volt.

Helló hétvége, helló Győr, helló programok!

Ha nem akarsz otthon ülni, mutatjuk mit csinálj!

Hova utazzak télen, ahol meleg van? Egy utazási iroda útmutatója

Számtalan olyan ország létezik, ahol télen is verőfényes napsütés és meleg vár mindenkire.

Vas megyei település polgármestere is agitál a szombathelyi DPK gyűlésre

A jelentkezéseket most vasárnapig lehet leadni az önkormányzatnál.

Milyen hajformázó eszköz passzol hozzád?

A hajformázás terén ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre.

Jövő héten szombaton Szombathelyre érkezik a DPK Háborúellenes road-show

Információink szerint Orbán Viktor is a városba látogat.