Mindenki nyugodjon le: A foglalkoztatási államtitkár szerint végső esetben mindenkit vár a közmunka

Bazsó Bálint 2021-04-20 14:57:35
Príma lehetőségek várnak a munkanélküliekre.

"A veszélyhelyzeti intézkedések feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők jelentős részét felszívhatja" - vélekedett Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban, majd hozzátette:

"Akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak"

Jó jelnek nevezte, hogy a tavalyi visszaesés után ismét több mint 4,5 millió magyar embernek van munkája, és emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi ismert, 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában.

Fotó: MTI/Marjai János

Egyértelműen sikeresnek nevezte a bértámogatási programot, amellyel sikerült megtartani a munkahelyeket. A munkáltatók eddig mintegy 166 ezer munkavállaló támogatását kérelmezték, a megítélt támogatások 99 százalékát, mintegy 70 milliárd forintot már ki is fizették - mondta. Hozzáfűzte, hogy az igénylők 48 százaléka a vendéglátásban, 12 százaléka a szállodai szolgáltatásban kapott támogatást, három-három százalékkal részesedett az italszolgáltatás és a fizikai közérzet javítása, és 2,4 százalék jutott a ruházati kiskereskedelemre, ez az öt terület adja az összes kérelmező több mint kétharmadát.

Az államtitkár rámutatott, hogy a KSH legutóbbi felmérése szerint a versenyszféra vállalkozásainál az egy évvel korábbihoz képest nem csökkent a foglalkoztatás. Elmondta azt is, hogy negyvenezerrel csökkent a külföldön foglalkoztatott magyarok száma, akik közül egyre többen keresnek Magyarországon munkát.  

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.