Hamisított ruhákat foglaltak le a hatóságok Hegyeshalomnál

Nagy Donát 2021-04-20 08:51:00
A NAV szerint az ördög Pradát visel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint négymillió forint értékű hamis ruházati terméket találtak egy teherautóban. A pénzügyőrök egy Törökországból Hollandiába tartó török kamiont ellenőrizek Hegyeshalomnál.

A jármű átvizsgálásakor, a gyárilag kialakított rekeszekben és a vezetőfülkében található bőröndökben Prada márkajelzésű ruhákat találtak a NAV munkatársai. Az előzetes szakértői vélemény szerint a pulóverek hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.

A pénzügyőrök a több mint négymillió forint értékű rakományt lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt feljelentést tettek.

Címlapképünk illusztráció

Szólj hozzá!

107 új fertőzött, 9 halott

A beoltottak száma 5 363 124 fő, közülük 4 271 990 fő már a második oltását is megkapta.

Egymással szembe ment két személyvonat Mosonmagyaróvár közelében

A balesetet végül sikerült elkerülni. Viszont Móvár és Hegyeshalom között vasút helyett pótlóbusz jár, késések várhatóak.

Holnap kezdődik a 8. Savaria Filmszemle és Konferencia Szombathelyen

A legjobbnak ítélt versenyfilmek vetítésével indul a program.

Elrohasztottuk az egykor sokmilliárdot érő MiG-eket, már eladni sem lehet őket

A hadrendből úgy vontuk ki az orosz vadászgépeket, hogy egyszerűen leparkoltunk velük a betonra.

Ókori freskókat fedeztek fel egy volt veronai mozi alatt

Beomlott mennyezet maradványait és egy tűzben elszenesedett fabútort is találtak.

Jön a kánikula!

Akár 32 fok is lehet.

Balesetveszélyes a kőszegi Fő tér, figyelmeztet az Összefogás Kőszegért Egyesület

Sárga ragasztószalaggal jelölték körbe a feltöredezett betonlapokat.

Jövő héten leáll az Audi

Malajzia tehet róla. Vagyis a koronavírus.

Kikerült néhány felvétel a vuhani laborból, amin denevérek láthatók

A kínai kormány pedig korábban tagadta, hogy a laborban valaha is voltak denevérek.

Az erdőirtás ellen kampányolók kaptak az idén "zöld Nobel-díjat"

A Goldman Környezetvédelmi Díj nyerteseit hétfőn jelentették be.

Sárvár is feltűnik a Magyar Turisztikai Ügynökség reklámfilmjében

Pár pillanat erejéig látható a fürdő egyik medencéje.

Ahogy az várható volt: megszavazta a parlament a melegellenes törvényt

Hiába tiltakoztak ellene, a kormánypártok és a Jobbik is megszavazta az orosz mintára írt, nyíltan melegellenes törvényjavaslatot.

Kínai zászlóvá alakított, vörös Fidesz-logót akasztott ki Szabó Tímea a parlamentben

„Nem a melegek veszélyesek a gyerekekre, hanem maguk” – mondta a homofób törvényjavaslatról a Párbeszéd társelnöke.

Oltás után, antitest nélkül: ingyenes vizsgálatot ajánlott fel a Semmelweis Egyetem rektora

Merkely Béla szerint a védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni.

van még itt cikk a témában:

Kamu Eb-jegyekkel vertek át negyven embert

Négyen biztosan fizettek 24 ezer és 96 ezer forint közötti összegeket.

Frontálisan ütközött két autó Hegyhátsál közelében

A 76-os úton történt a baleset, mentők és tűzoltók is a helyszínen.

Műszaki áruházból lopott négy hangszórót egy győri férfi

A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen elkövető azonosításához.