Harvey Weinstein kezdi elveszíteni a látását a börtönben

Fehér Buda 2021-04-14 08:10:12
Az egykori producernek több foga is kihullott már, amióta rácsok mögött van.

Harvey Weinstein virtuálisan jelent meg egy New York-i bíróság előtt, ahol a kiadatásáról tárgyaltak. Az egykori producer kiadatását Los Angeles kérte, ahol 11 rendbeli szexuális zaklatás vádja várná az üzletembert. A Los Angeles Times szerint Weinsteint négy rendbeli szexuális erőszek, négy rendbeli orális erőszak, két rendbeli szexuális bántalmazás, és egy rendbeli erőszakos penetrációval gyanúsítják. A vádak mögött négy nő áll, akik azt mondják, Weinstein 2004 és 2013 között bántalmazta őket.

A producer ügyvédje azt mondja, hogy Weinstein nem áll készen a kiadatásra, mivel a védencének egyre romlik az egészségügyi állapota. Az ellene induló tárgyalások elején már láthattuk, hogy a férfi csak járókerettel tudott bejutni a bíróság épületébe, az ügyvédje szerint azonban az üzletember mára már szinte teljesen megvakolt, és több fogát is elveszítette a börtönben, írja az Independent.

A New York-i bíróság április 30-ig adott időt Weinstein csapatának arra, hogy megtámadják a kiadatást, hogy ha ezt elbukják, akkor a producernek mennie kell, hogy Kaliforniában nézzen szembe a vádakkal. 

Weinsteint még 2020 februárjában találta bűnösnek egy New York-i bíróság, akkor harmadfokú szexuális erőszakkal vádolták, Hollywood egykori legnagyobb producerét 23 éves börtönbüntetésre ítélték. Weinstein akkor tagadta a vádakat, az ügyvédei pedig bejelentették, hogy meg fogják támadni az ítéletet. A producer azóta is New York állam egyik börtönében várja, hogy előrelépés szülessen az üggyel kapcsolatban.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.