Továbbra is úgy megy a köztéri italozás Győrben, mintha nem lenne holnap

Papp László Tamás 2021-04-10 07:21:00
A lakók szerint nem javul a helyzet a Lajta utca 3. környékén. A hangoskodó részegekre panaszkodók a városrendészet razziái és a polgármester témának szentelt Facebook-bejegyzése ellenére változatlanul elégedetlenek. A témában írt korábbi cikkünkre reagált az a bolt is, amelynek környéke a lakók szerint a problémák gócpontja.

Nagyon úgy tűnik: a járványhelyzet súlyosabbá tett egy, korábban is problémákat okozó jelenséget. A koronavírus megjelenése előtt is gyakran előforduló jelenség volt, hogy a dohányboltok, szeszesitalt árusító üzletek előtt bizonyos, alkoholt fogyasztó „törzsvevők” cigarettacsikket, üres üveget eldobálva, hangoskodva, ittas állapotban konfliktusokat okozva, közterületen vizelve zavarták a környéken élők nyugalmát.

Csikkek, vizelet, üres üvegek, hangoskodó részegek: a városrendészet is többször razziázott a győri Lajta utca 3. környékén

A Lajta utca 3. lakói kerestek meg bennünket panaszukkal, hogy életüket megkeserítik az ott működő bolt egyes, az emberi együttélés szabályait be nem tartó vevői. (Kérésükre nem a valódi nevükön idézzük őket.) A Lajta utca 3.

Korábbi riportunk, illetve az arra érkező online reakciók tanúsága szerint ez a probléma a járvány óta sűrűbben, illetve súlyosabb formában van jelen.

Fotó: Ugytudjuk olvasó

Azok a - jellemzően életvezetési problémákkal, szenvedélybetegséggel, alkoholfüggőséggel - küszködő, az emberi együttélési normákat betartani nemigen képes személyek, akik korábban bizonyos kocsmák, büfék "törzsközönségét" alkották, mostanában Győrben is az italt árusító üzletek, dohányboltok előtt ácsorognak, hangoskodnak, gyakran a maszkviselésre, illetve gyülekezésre, közterületi étel-, és italfogyasztásra vonatkozó szabályokat is megszegve, a környéket teleszemetelve, összepiszkítva.

A Lajta utca 3. alatti társasház egyik lakója, Imre a korábbi riportunkban helyszínen személyesen, illetve az általa készített fotókon is megmutatta nekünk a Másik Marcal ABC környékén uralkodó, tapasztalata szerint a bolt egyes vásárlói által előidézett helyzetet.

„Tele van itt minden  csikkekkel, üres piásüvegekkel meg szeméttel. Részegen itt kiabálnak, ide vizelnek, volt olyan is, hogy valaki itt feküdt. Elképesztő  állapotok vannak” – mondja. „Már többször járt itt a városrendészet, őket nem mi hívtuk ki, de ezek szerint másoknak is elegük van ebből a  helyzetből” - teszi hozzá Imre felesége, Diána. „Itt nagyon sok gyerekes család is lakik, képzeljük el, milyen az, hogy három-négyéves  kisgyerekek mindennap részegen ordibáló, utcán vizelő, cigarettát és üvegeket eldobáló embereket látnak?” – kérdi a házaspár, akik szerint már hónapok óta ez a helyzet a környéken – idéztük március 25-i riportunkban.

Megkérdeztük  a városrendészetet is, az ő részükről elmondták: „A levelében felvetett probléma intézményünk előtt is ismert, számtalan állampolgári bejelentést kapunk az ott szemetelő, hangoskodó, italozó személyekről. Több intézkedés is történt az elmúlt időszakban, február 1. óta 2 esetben helyszíni bírság, 1 esetben helyszíni feljelentés kiszabására került sor.  

A társasházkezelő Győr-Szol Zrt. részéről korábban azt felelték: „...a bérbeadó részéről megtörtént a bérlő felszólítása, hogy a rend fenntartása érdekében kérjen segítséget az illetékes hatóságoktól” – fogalmaz az önkormányzati cég nyilatkozata.

Fotó: Papp László Tamás

Hozzátéve: „A közös képviselő által kihelyezett üzenet csupán az ott lakók nyugalmának érdekében megfogalmazott figyelemfelkeltő, figyelmeztető jelzés, annak további jogkövetkezményei nincsenek, a Győr-Szol Zrt. semmilyen hatósági intézkedésre nem jogosult”

Húsvétkor Dézsi Csaba András is posztolt egyet a sokakat bosszantó jelenségről. 

„Sok panasz érkezett korábban a dohányboltok környékén történt csoportosulások, italozások miatt. Kértem a Városrendészet járőreit, hogy húsvét időszakában ezekre a területekre fokozottabban figyeljenek. Ma egy körképet kaptam a helyszínekről. Láthatóan rend van” – írta a polgármester.

Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala

A Másik Marcal ABC előző cikkünk megjelenése után reagált.

„Azon az utcafronton 2 kisbolt üzemel. Az ott italozó emberek bármelyik boltban megvásárolhatják az italukat és a Marcal Abc-nél kihelyezett kommunális kukába dobálják a szemetet. Üzletünknek van saját kihelyezett kommunális edénye, amibe mi és a vásárlóink helyezhetik el szemetüket. Az írásban említett emberek akik a két bolt közötti részen álltak meg és beszélgettek, nem tartozik a Másik Marcal Abc-re, mivel NEM a mi 5M-es körzetünkben beszélgetnek” – fogalmaznak nyilatkozatukban.

Hozzáfűzve azt is: „A bolt tulajdonosa és az ott dolgozók minden nap felsöpörnek, rendet tartanak a bolt körül. Üzletünk 7 órakor bezár, s mi történik ezután, ez megint nem a boltra tartozik. Dohányárut NEM értékesítünk. A csikkeket sétáló emberek is eldobálhatják, vagy éppen a szél is oda keverheti” – állítja a bolt. 

Azzal zárva nyilatkozatát: „A mi üzletünk vásárlói köre nagyon széles, mi eddig is és ezután is elvitelre és NEM pedig helyben fogyasztásra értékesítjük termékeinket.(pékáru, húsáru, üdítők,  italok, vegyi áru.) A vásárlóinktól nem kérdezhetjük meg, hogy hol használják fel/el (eszik , isszák, mossák) termékeinket! Az üzletünk 5 MÉTERES körzetében rendet tartunk, ami ezen a területen kívül történik az már nem a mi hatáskörünk, mert az már KÖZTERÜLET” – írták a Másik Marcal ABC részéről.

Újból megkerestük a társasházban lakó házaspárt, akik a korábbi cikkünkben is nyilatkoztak az ott lévő Másik Marcal ABC környékén uralkodó állapotokról.

„Örülünk, hogy a polgármester is felfigyelt erre a problémára. De annak nem sok értelme van, ha ünnepnapon, illetve nyitvatartási idő után csinálnak itt ellenőrzést. Ha a bolt zárva van, akkor nyilván a „törzsvendégek” se ácsorognak és piálnak ott mellette. Akkor kéne razziázni, és a szemetelő, vizelő, ittasan ténfergő vevőket tetten érni, miután kiszolgálják őket, és alkoholt fogyasztva közterületen hangoskodnak.” – mondja Imre.

„Őszintén szólva komoly javulást mi városrendészet megjelenése és a polgármester Facebook-bejegyzése óta sem tapasztaltunk" – mondja Imre felesége, Diána, aki hozzáteszi: „Szerintem igazán komoly visszatartó ereje annak lenne, ha nemcsak a bolt így viselkedő vevőit büntetnék meg, hanem magát az üzletet is. Miért kell kiszolgálni olyanokat, akikről a boltban is tudják, hogy nem képesek mértéket tartani, hogy szabálytalanul, közterületen, ott rögtön a bolt közelében elfogyasztják az italt, és folyamatosan hangoskodnak, mindent összepiszkítanak?

Hozni kellene egy olyan rendeletet, hogy attól a vevőtől, aki sorozatosan nem tartja be az italfogyasztási és köztisztasági szabályokat, tagadják meg a kiszolgálást, tiltsák ki a boltból. Ha pedig mégis kiszolgálják, akkor kapjon a bolt súlyos pénzbüntetést, valamint zárják is be! - mondja Diána, akinek a férje is helyesel, megerősítve: nagyon elegük van már ebből a helyzetből.

Kérdésünkre, hogy az utcában egy másik bolt is van, s onnan is jöhetnek az italozó rendbontók, a házaspár mindkét tagja a fejét rázta. "Ők a Vima Line bolt a 9. szám alatt, de velük még ilyen gond soha nem volt, be vannak kamerázva, illetve azt tapasztaltuk, hogy rendet tartanak. A környező házakban lakók közül mások is a Másik Marcal ABC környékét tartják a problémák forrásának." - állítja Imre és Diána.

Fotó: Ugytudjuk olvasó

„Nyilván a bolt mondhatja, hogy jogilag neki már semmi köze ahhoz, ha a vevő kilép az ajtón, aztán az üzlettől öt méternél távolabb kezd el piálni, berúgni és hangoskodni, hisz az már közterület. De ez mégiscsak azt jelenti, hogy a bolt tulajdonosa profitál ebből, aztán mossa a kezeit, a következményekkel viszont nekünk kell együtt élni” – mondják. 

Vannak, akik szerint a rendbontók leginkább hajléktalanok, a szálló vezetője ezt másként látja.

„Tájékoztatom, hogy a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat Győr Avar úti székhelyén a Hajléktalanok Otthonában és a Hajléktalanok Rehabilitációs Otthonában élő ellátottak 2020. 09. 08. napja óta kijárási korlátozás alatt állnak, az Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely szolgáltatásait igénybe vevők pedig a háziorvossal egyeztetve a vírusfertőzés terjedése miatt 2021. 03. 08 és 2021. 04. 07. közötti időszakban szintén korlátozva vannak a kijárás tekintetében, így a részlegekről csak egészségügyi ellátás igénybevétele miatt (betegszállító szállítja őket), vagy bejelentett munkahelyen történő munkavégzés céljából hagyhatják el a székhelyet” – reagált kérdésünkre Nemes Gábor intézményvezető. 

Azt is hozzáfűzve: „Győr Megyei Jogú Város lakosságától intézményünk részére panasz, illetve jelzés nem érkezett, azzal kapcsolatosan, hogy hajléktalanok bármely városrészben a dohányboltok környékén szabálysértően viselkednének. A trafikok, boltok környékén látható ápolatlan, gondozatlan emberek, akik szabálysértően, vagy kifogásolhatóan viselkednek, ők  nem feltétlenül hajléktalan ellátást igénybe vevő személyek”

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál rákérdeztünk: gyakori panasz a lakosság részéről, hogy nem érzik a hathatós rendőri jelenlétet, valamit fellépést, tehetetlennek, eszköztelennek, kiszolgáltatottnak érzik magukat, mert szerintük a rendbontók azt látják, nincs félnivalójuk, s nyíltan gyakorolják a jogsértő magatartást. Mit kívánnak ez ellen tenni?

„A rendőrség a vonatkozó jogszabályok alapján ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatait, amelynek során napi szinten együttműködik a városrendészet munkatársaival és a polgárőrség tagjaival. A lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló szabályszegésekre kiemelt figyelmet fordítva a rendőrök saját észlelés, illetve lakossági bejelentés alapján egyaránt fellépnek.”

Arra a kérdésünkre, hogy hány intézkedés volt az utóbbi hónapokban ilyen okokból kifolyólag Győrben, illetve a megyében, illetve hogyan változott, mennyivel nőtt ez a rendkívüli jogrend alatt a korábbi időszakhoz viszonyítva, a következő választ adták.

„A rendőrség az ön által kért adatokról országos göngyölített statisztikát vezet. A rendőri intézkedések aktuális adatairól az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóján, illetve a koronavirus.gov.hu oldalon (a főoldalon „Rendőri intézkedések száma” táblázatból) tájékozódhat.”

Ha lesz még az ügyben fejlemény, természetesen visszatérünk rá.

Szólj hozzá!

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.