Nem kell majd magunknál tartani a forgalmit és a jogosítványt

Nagy Donát 2021-03-29 07:50:02
Egy ellenőrzéskor hamarabb le tudják majd kérni az adatainkat, minthogy előkeresnénk a papírokat.

Évek óta feleslegesnek tűnik magunknál tartani az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványunkat - írja a Totalcar. A cikk szerint a rendőrség már most is bármilyen közúti ellenőrzés során percek alatt kiderítheti ezek nélkül is, hogy vezethetünk-e, illetve pusztán a rendszám alapján azt, hogy az autónak érvényes-e a műszaki vizsgája, nem körözik-e, van-e rajta kötelező biztosítás, forgalomban van-e. 

Fotó: Pixabay

Azonban egyelőre még mindent magunknál kell tartani, ugyanis a gyakorlat az, hogy ha akár a forgalmit, akár a jogosítványt nem tudjuk felmutatni igazoltatáskor, a rendőr helyszíni bírságot róhat ki.

Csehszlovák időutazás

A szocializmusban autózni teljesen más élmény volt. Az idősebbektől minduntalan azt halljuk, akkor még senki sem sietett, mégis lehetett haladni az úton, és bár családonként csak egy autó volt, az 20 évig gond nélkül kiszolgálta az egész pereputtyot.

Viszont hamarosan új szabályok jönnek! A Belügyminisztérium a lapnak azt írta, hogy 2020. május 28-óta hatályos a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítása, illetve a közúti közlekedéshez kapcsolódó jogszabályok is változtak, amely széleskörű elektronizálást engedett meg

Azaz hamarosan kevesebb papír, több kattintás jön.

2023. január 1-től a rendőrök a helyszínen elsősorban elektronikus eszközzel fogják ellenőrizni, hogy a megállított jármű részt vehet-e a forgalomban, illetve vezetőjének érvényes-e a jogosítványa, valamint megfelelő kategóriára vizsgázott-e.  A könnyítés az okmányok kiállításának dátumától független, de kizárólag a magyarországi okmányokra vonatkozik majd.

Szólj hozzá!

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.