Szombathelyen és Győrben szinte holtversenyben vannak az albérletárak

Papp László Tamás 2021-03-25 18:21:43
A vasi megyeszékhely nem sokkal marad el drágaságban a másik nyugat-magyarországi nagyvárostól. Kelet-Magyarország vagy a Dél-Dunántúl nagyvárosai jóval olcsóbbak. A budai várban azonban jócskán zsebbe kell nyúlni.

Pécsen 87 ezer, Nyíregyházán 90 ezer, Debrecenben és Kecskeméten 100-100 ezer, Szombathelyen 108 ezer, Győrben pedig 110 ezer forint volt a március közepi átlagos bérleti díj a kínálati piacon – írja az MTI.

Az ingatlan.com legújabb elemzésében több mint 35 ezer hirdetés adatai alapján jelezte azt is, hogy március közepén a fővárosban az átlagár továbbra is 130 ezer forint volt. A legdrágább kerületek közé tartozott az I., a II. és az V., ahol 160-170 ezer forintot ért el az átlagos havi bérleti díj. A legolcsóbb városrész a XIX. és a XX. kerület, ahol 110 ezer forintért kínálták kiadásra az ingatlanokat a tulajdonosok.

Februárban az albérletárak országosan 1,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, így fél év után először emelkedtek, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva ugyanakkor több mint 10 százalékos volt a csökkenés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com csütörtökön közzétett lakbérindexéből.

Budapesten 0,8 százalékkal nőttek az árak egy hónap alatt, éves szinten viszont 14 százalékkal csökkentek. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének értékelése szerint korai lenne az adatokat tartós bérletidíj-emelkedés kezdetének tekinteni, a lakbérindex a gyakorlatban inkább stagnálást jelez.

Az országon belül eltérően mozogtak a lakbérek februárban. Havi szinten a közép-dunántúli és a dél-alföldi régióban 3 százalékkal nőttek, míg a dél-dunántúli, észak-magyarországi és a Pest megyei kiadó ingatlanok esetében 0,5 százalékos csökkenés történt januárhoz viszonyítva.

Budapesten a budai hegyvidéki kerületekben egy hónap alatt 3, a budai egyéb kerületekben 1,3 százalékkal, Pest külső városrészeiben pedig átlagosan 2,5 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak. A pesti belső kerületekben 0,1 százalékos, a pesti átmeneti kerületekben 0,3 százalékos volt a növekedés. Éves szinten a különböző budapesti városrészek 10-17,3 százalékos visszaesést könyvelhettek el.
   
 A koronavírus-járvány harmadik hulláma és az ahhoz köthető korlátozások bizonytalanságot hoztak az albérletpiacra, márciusban az év elejéhez képest egyelőre nem érezhető további drágulás - mutatott rá az ingatlan.com közleményében Balogh László.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.