A hollandok legendás focistája eltörölné a lesszabályt

Vágvölgyi Bálint 2021-03-25 16:16:14
Marco van Basten érdekes ötlettel állt elő.

A holland csatárlegenda, Marco van Basten véleménye szerint a futball szabályalkotóinak meg kellene fontolniuk a lesszabály eltörlését, úgy gondolja, ez jót tenne a játéknak.

Az 56 éves, Európa-bajnok ex-támadó hozzátette, főleg a VAR (videobíró) bevezetése óta jelent komoly problémát a szabály, ugyanis minden kicsit is kérdéses esetben a technikai segítséghez kell fordulni, s ez jelentősen csökkenti a játékidőt.

A Sky Sportnak adott interjújában van Basten - aki 2016 és 2018 között a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél dolgozott technikai igazgatóként - elmondta, a futball egy fantasztikus játék, amelynek folyamatosan fejlődnie kellene. A beszélgetésben a korábbi kiváló csatár megjegyezte, jó példa lehet a futball számára a gyeplabda, amelyben fokozatosan osztották fel a pályát részekre, s csak a leghátsó negyedben lehet alkalmazni a lesszabályt.

Van Basten szerint ha eltörlik a lesszabályt, a játéktér nagyobb lesz, és a csapatoknak sokkal nagyobb területük lesz játszani, ez pedig az edzők számára is több lehetőséget teremt.

Az interjúban van Basten a tiszta játékidő bevezetése mellett is letette a voksát, ugyanis szerinte a sok színészkedés és időhúzás miatt rengeteget áll a játék.

Szólj hozzá!

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.

Saját nyomtatott lappal szórja meg a kistelepüléseket a Tisza

Adományokat várnak a Tiszta Hang nyomtatási költségeihez.

Laza nyári programok a héten Győrben 

Az unatkozás esőben sem opció.

Idén a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesület támogatását tűzte ki célul a Joskar-Ola Napok

Augusztus 9-én, és 10-én rendezik meg a szokásos városrészi kulturális-, és sportnapot. 

Szakértői tanulmány segítheti a Szigetköz fejlődését

A cél a régió kiemelt fejlesztési területté emelése.

Kiberbiztonságról és drogprevencióról tartanak felvilágosítást a vasi bűnmegelőzési szakemberek

A Házhoz megyünk! program ezúttal Szentgotthárdon és Körmenden folytatódik.

Zárva lesz a Dunakapu mélygarázs Győrben

A járműveikkel bent parkoló autósokat az üzemeltető arra kéri, hogy a létesítményt legkésőbb július 20-ig hagyják el!

Egy jó győri fröccsöt?

Jönnek a Rotary Fröccsnapok!